Kőszeghy Pál: Bercsényi házassága, Történeti ének 1695-ből / Közli Thaly Kálmán. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Kvk., 1894. / Sz.Zs. 1433
ELŐSZÓ
26 KŐSZEGHY PÁL. BERCSÉNYI HÁZASSÁGA. geti, (IV. 26, 27, 28. s másutt is); vagy pedig a viszhangot ügyesen szólaltatja meg egész versszakokon keresztül, (Y. 72— 79.), ő maga, Kőszeghy, mint Bercsényi küldötte Bécsből Vépre, beszélgetvén a játszi és örvendetest jósló Echóval a soprony-keresztúri erdőben. — De, legyen elég ennyi ráutalás. A költemény széptani tüzetes ismertetése, költői értékének fejtegetése, e történelmi kiadásban nem volna helyén. Kekünk itt inkább és első sorban a mű kortörténeti becsét kellett szem előtt tartani; s hogy azt e tekintetben annál jobban megértethessük: a föntebb elmondottak kiegészítéséül a szöveget, a t. olvasónak tájékoztatására, felvilágosító jegyzetekkel kísérjük.