Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629
12. lfj. Wesselényi Miklós báró
70 gatlatta fel őket, szép sorjába rakva fajta szerint s azután gyékénnyel gondosan letakartatta az egész teritéket. Az utolsó napon összesereglett vendégei előtt, ő maga leplezte le azután a valóban festői csendéletet és nagy öröme volt a vendégek gyönyörködésében. Ez a Ieghosszabbra nyúlt vadászata, mely sajnos az utolsó volt melyen ő is iészt vehetett, díszesebben koszorúzta a konyha falát, mint valaha: 386 nyul, 42 bakőz, 8 gímszarvas, 14 vadkan, 38 róka, 12 vadmacska, 2 nyest, 4 farkas, 42 császármadár és 36 fácánkakas lógtak egymásmelleit festői vegylilékben. Azonban napról-napra nagyobb csodálkozással tapasztalták vadásztársai, Wesselényinek hova-tovább mind hibásabb lövéseit. — Száműzetése alatt kijött a lövésből, — mondogatták egymásközt. Legmeghittebb barátja, Ujfalvt Sándor nem állhatta meg és közölte vele a szomorú változás feletti bámulatát. Fájdalmas hangon vallotta be Wesselényi: — Sanyarú fogságom alatt, börtönöm falai közt egyik szememre merőben megvakultam s másik szemem is annyira meggyöngült, hogy a futó vadat miníha csak fátyolon keresztül látnám .... Kedvtelensége nőttön nőtt és szokása ellenére hallgatag lett. A vadászaton rendes állásaitól bucsut vett és négy hónapra rá örökre elveszité szeme világát, mely hajdan egész környezetét feltudta villanyozni.... Világtalansága alatt is rendkívül örült, ha barátai meglátogatták, kikkel leginkább a haza sorsáról beszélgetett. Egyizben több magyarországi barátja látogatta meg Zsibón, egy szép májusi napon. A látogatók közt volt koszorús költőnk, Vörösmarty Mihály is, ki szenvedélyes vadász létére egyszer-másszor lőtt már 1—1 nyulat, rókát, sőt viziszalonkát is, de nagy vadat még soha. Az előzékeny háziúr, hogy kedves vendégének örömet szerezzen, maga tette az ajánlatot: menjen ki Mihály barátja a főerdésszel az erdei patakhoz, hová a vaddisznók delente gyülekeznek és lőjjön eggyet, de — tevé hozzá a tilalmazott vadat kimélő vadász, — ne kant, hanem meddő kocát; kijelöli az erdész melyiket.
