Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

10. Éji lesjárat farkasra

49 minélfogva az éles fütty süvöltései észrevétlen hangzottak el. Meglyuggatott oldalbordái meglehetősen kinosá tették bufejének helyzetét, de bizony a magamé sem vala irigylésre méltó, mert egy mozzanatát sem lehete szem elől téveszteni s hajszálat se tágítani, másként rögtön elvesztem magam elől és sohasem látom többé. Ezt is csak a fénylő holdvilágnak köszönhetém. Néhanéha megállott szusszanni, de csak pillanatra, amely nyugidőt mindég kétkézt fel is használtam, hogy fegyvert tölthessek, de kezem mozgatására azonnal megindult és ekkor nekem is félbe kelle hagyni. Kétes vándorlásom nagyon hosszúra nyúlt s a többszöri megálldogálás alatt nagy nehezen annyira haladtam már, hogy csak a serpenyő felporozása hiányzott, hanem e csekélységre már sehogy sem akart időt engedni, mintha gyanítaná a kujon, hogy ettől függ létezése, csendes léptekkel ugyan mindig, de megállapodás nélkül folytatá sétaútját. S nagy bosszúságomra néha olyan sűrűbe, hogy mindkét kezemmel csak alig birtam szemeimet az ágaktól megvédeni. Azonkívül gúnyám összevissza szaggatva, arcom s tenyerem a tövis közt megkarcolva, patakon s iszapon átgázolva, tetőtől talpig bemázolva. Már a második falu határán vándorolánk s most egy nagyon meredek szakadás felé közeiedénk. És megdöbbenve pillanték fel az előttem nagyon is iemeretes szakadásra, melynek megmászását jó kedvemből még nappal sem mertem volna megkísérelni s azért nem ok nélkül tarték tőle, hogy hosszas fáradozásom itt e helyen füstbe menend. Azonban ahogy közele- . dénk, útitársam szemlátomást lassúdni kezde és azt gyanittatá, hogy ő maga is kétkedni kezd ily roncsolt testtel a meredek nehézségével megküzdhetés felől. Gyanitásom ném csalt, mert ahogy a szakadáshoz értünk, meghőkölt s mintegy számítgatni látszott: ha kimászhatja-e, vagy tanácsosabb lenne kikerülni. A kis szünidőt azonban gyorsan felhasználván, fegyveremet sietve felporoztam, fennhangon hangos boldog kimúlást kivánék a jámbornak s egy pillanat alatt minden világi szenvedése alól fölmentém. A hosszas kisérés nagyon kibágyasztott és semmiáron nem tudtam volna magamat most a visszagyaloglásra bimi, azért a farkast ott helyben hagyva, leván-