Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

8. Az első hatósági hajtóvadászat

35 A hires, szigorú alispán ezeken a hajtóvadászatokon is olyan rendet és fegyelmet tartott, mint a megyeházán. Ur, nem ur egyaránt alá volt rendelve parancsainak és aki azokat megsértette, kizáratott a hajtásból. Hanem hát, dacára minden rend és fegyelemnek bizonyos kis zavaró incidensek előfordultak már 1808-ban is, — akár csak manapság — a hatósági hajtóvadászatokon. Ahol sokféle a vadász és még többféle a puskás, ott akármilyen körültekintéssel rendezzék is a hajtást, kis galiba csak akad. Azon az első hatósági hajtóvadászaton a Korabgyia részt hajtották még. Több fajta ragadozó esett már, mikor a hajtás vége felé, úgyszólván a zajló hajtókkal együtt ténfergett elő nagy restül egy izmos örvös medve, egyenesen Stapf dr., Wesselényiéit háziorvosa állásának tartva. A derék, szemüveges német, ifjú korában fán még álmában sem merte volna hinni, hogy életében valaha is, eleven medvére fog vadászni. Ám a zsibói kastély légkörében szenvedélyes vadásszá formálódott át a tudós férfiú és nem egyszer hasznát is vették orvosi tudományának az akkori nem éppen veszélymentes vadászatokon. Az egyébként megfontoltan, német alapossággal vadászó doktor Stapf ezúttal az állását készült éppen elhagyni, hallván az egész közel levő hajtók zaját és fegyverét egy fához támasztotta. A váratlanul előcammogott vad láttára hirtelen visszauarott fegyveréhez és a meglepetéstől idegesen, farba lőtte. A medve elbődülve, szokása szerint törve, szaggatva kapaszkodott egyenes irányba, előre. A hajtók szerencsére ideiében utat nyitottak a feldühödött állatnak, különben néhány ártatlan ember adta volna meg az árát az elhamarkodott lövésnek. A hevenyében megtartott tanácskozás után a sebesült medvét a túlsó bérckason vélték feltalálhatni, minthogy ott volt az egész környéken a legerősebb fenék. Egyik pecért pórázra fűzött kopókkal a'patakon fölfedezett medvecsapáson hngyták oly utasítással, hogy addig ne bocsásson, mig a nyomot el nem veszti, vagy legjobb esetben fektében ki nem szökteti a medvét. A pecér hosszas mászkálás után, az árok torkolatán megpillantotta a patak medrében sebeit kényelmesen szítató vadat s a kopókat rá bocsájtotta. A medve kelletlenül vánszorgott fel és morogva, dorombolva