Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

7. id. Wesselényi Miklós báró

31 Mig a személyes bátorság a Wesselényiek magánéletét oly magasztos fényben tünteti fel, addig az áldozatrakész hazaszeretet naggyá. emelte őket, mint honpolgárokat. Idősb Wesselényi Miklós kora a nemzeti tétlenség szomorú korszaka volt és ólomsúllyal nehezedett vágyaira korának átka. Pigmaeusok között hasztalan emelte volna fejét magasra ő, az egyedüli Gigás. De tettre érezte magát hivatva és számot vetve nemzete körülményeivel szomorúan kellett tapasztalnia mikép hívatlan vendég a magyar ott, hol akkor Európa népei sorsdöntöleg kockáztak. S miért? Mert a magyar nem emelkedett fel nemzetisége önérzetére. Ezen akart Wesselényi segíteni, mikor magalapitotta az első színházat. Magasszárnyalásu lelkülete belátta, hogy a nemzeti önérzet fejlesztésére a színjátszás a leghathatósabb eszközök egyike. Itt tanulhatja meg majd ismerni és szeretni nyelvét a magyar, itt képződhetik és ébredhet hazafias gondolkodásra a tömeg. Vállalkozásában sok akadállyal kellett meg küzdenie, de ezeket legyőzte vasakarata. A megyékből sok fáradsággal és rábeszéléssel kellett összetoboroznia azt a néhány személyt, kiket később oly jeles színészekké képzett, A későbbi nagy művészek: Kocsi, Ernyi, Láng, Sásto-párok és az eredeti Jancsó a zsibói kastély nagytermében felállított színpadon fejtették ki első tevékenységüket és néhány év múlva bebizonyították, hogy a magyar is ép ugy képes elsajátítani a civilizátio tényezőit, mint akármely más nemzet. Szent kegyelet illeti meg ezeket a derék hazafiakat, kik mint első színészek, minden előítélet dacára erre a pályára léptek, de kettős kegyelet illeti a nagy hazafit, kit a magyar színészet megalapítójának nevezhetünk. Bennünket vadászokat ismét közelebbről is érint a nemzeti önérzetnek ez a színjátszás útján való fejlesztése, mert Wesselényi kapcselatba hozta a színjátszást a vadászattal. Értette a módját, miként kell a színpaddal szemben még tartózkodó magyarok érdeklődését felcsigázni. A Solymos alatti vadaskertjében egy nyitott színkört építtetett, melyben nyaranta rendesen vásár- és ünnepnapokon adtak elő színdarabokat. A szilágyiak és szamosmentiek mind hivatalosak voltak ezekre az előadásokra. Belépődíj nem vott. Különös nézőközönség volt ez, mely kocsin, szekéren, lóháton érkezett és a