Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

7. id. Wesselényi Miklós báró

27 Id. Wesselényi Miklósban a Dániel vér és az elkényeztetett nevelés a káros indulatosságot a legnagyobb fokra emelte. Nevelői, a derék Cornides Dániel és Dedky Pál sem tudtak lelkületére hatni. 17 éves korában, már beáll a Bethlen- huszárok közé és 1772-ben, mint kapiíSny van jeien a Lengyelországból Mária Teréziának jutó Galícia elfoglalásánál. Indulatos, magafölött parancsolót nem tűrő természete miatt azonban ott kellett hagynia a katonai pályát. 1777-ben a szebeni zárdából elrabolta a bájos Cserey Ilonát és nőül vevéu bálványozott kedvesét, Zsibóra vonult vissza. Természetére páratlan szelídlelkü felesége sem tudott hatni. A nagy lelkierejü férfiú csöndes pillanataiban erkölcsi véteknek tartotta induiatosságát és annak megfékezésére mindet elkövetett. Szeszes itallal, vagy fűszeres étellel sohasem élt, hust ritkán evett, télen, nyáron hideg jeges vizet ivott, hideg vizben mosdott, de buzgó vérét mindezek sem voltak képesek'lecsillapítani és az indulatosságán ezerszer könnyezve bánkódó erős férfi a legelső alkalommal már megint nem ura önmagának, mert a heves vér ördöge gunyjátékot űzött lelkierejével. Indulatosságában imádott nejét és egyetlen fiát sem kímélte. Dühe csillapultával pedig mindent elkövetett, hogy hibáját helyrehozza. Szangvinikus volt a végletekig. Pályája tele van ilyen jelenetekkel ugy a családi, mint a közéletben. Wesselényi családja után legtöbb figyelmét pompás lovaira és ménesére fordította. A hires zsibói ménesnek tavasszal, legelőre való bocsájtása, minden évben különös ünnepélyesség között történt. A csengőkkel megrakott és cifra, színes szallagokkal felpántlikázott kancákat és csikókat Wesselényi maga, a fia, udvari tisztjei és vendégei lóháton kisérték ki a dúsfüvü zsibói legelőkre. A Kikelet ünnepe volt ez ő nála. — Földmives-, és vadásznemzetnek sohasem volna szabad elmulasztania megünnepelni a Tavasz ébredését, — mondotta Wesselényi—mintegy hálaadásul azokért azörömökért, mikben a Természet mindenható Ura részelteti őket. 1802-ben sajnálatos intermezzo zavazta meg a szép kikeleti ünnepség vigaimát, melyet a jelenvolt, akkoriban 10 éves Újfalvi megjegyzett s mely egyformán jellemző Wesselényi nagy atyai szeretetére, mint hirtelen lobbanékony véralkatára.