Ilosvai Lajos Károly: A kutya sportszerű tenyésztése, nevelése és idomítása, Részletes vezérfonal ebtenyésztők és ebkedvelők számára / Budapest, Athenaeum, [1928?]. / Sz.Zs. 1382

ELSŐ FEJEZET. A kutya az ember szolgálatában.

m Bolhák ellen legtanácsosabb az 5%-os kreolinos káli­(kenő)szappant használni. Ennek habját azonban lemosni nem kell, hanem csak kézzel lesimítani. Ha tetvek mutatkoznának, a legtanácsosabb a fürdő­vízbe paraffint tenni és pedig a paraffinoldathoz hétszer annyi vizet keverünk. Ezt háromnaponként ismételjük két héten keresztül. Mivel a kutya nem igen szíveli ezt a keze­lést, igen jól kell vele bánni, megsimogatni, kedvesen be­szélgetni, ekkor a kutya is nyugodtabb és szívesen eltűri. Ellenkező esetben, ha durván bánunk vele, ha bántal­mazzuk, akkor ellenáll és nagyon megnehezíti ezt a fontos és szükséges eljárást. A fésüléshez és keféléshez külön ezen céloknak meg­felelő fésűk és kefék kaphatók. Igen célszerűek a Spratt­féle vakarókefék és nyeles szögesfésük és drótkefék, melyek­nek körül a szélén van egy sor sörte, míg a kefe közepe drót­szálakból van. Az úgynevezett szárazfürdők is célszerűek,, mely célra rizsport és magnéziumport használhatunk. Én itt is a rizspornak adom az előnyt, de úgy kell az egész behintést csinálni, hogy a rizspor a bőrig hatoljon, ezért a hintés közben a másik kézzel a szőrt ellenkező irányban simítom, hogy a por jól a szőr közé kerüljön. Ezután a kutyát szabadon engedem, hogy jól kirázza magát, mely után jó sűrű és nem kemény kefével a port jól ki kell kefélni. Az ilyen szárazíürdő szebbé teszi a kutyát, mint a legjobb vizesfürdő. Ha a kutyában bolhák vannak, akkor ugyan­ilyen szárazfürdőt adunk, de rizspor helyett «Pol-Mac»-ot használunk, melyet azonban csak másnap vagy harmadnap kefélünk ki a kutyából. A «Pol-Mac» egy angol gyártmánya rovarirtószer, mely nagyobb drogériákban kapható. Itt említem meg, hogy a drótszőrű kutyákat lehetőleg ne fürdessük, mert ezzel nagyon rontjuk a szőrt, illetve ártunk a keménységének. Különösen kiállítás előtt óvjuk a kutyát a nedvességtől, mert a drótszőrű kutyáknál a szőrözet kemény­sége nagyon fontos a bíró szemében. Szokták az ilyen kutyákat, különösen a fehéreket, krétaporral (a nedves szőrt) behinteni, miáltal a kutya szőrét rövid időre keménnyé lehet tenni, de ettől óva intem a kiállítókat, mert ez már nem fair dolog, mesterséges beavatkozás és a bíró megtévesztésére irányul, amiért azután diszkvalifikálás jár. Angliában ilyenért már egy neves tenyésztőt ki is zárt a Kennel Club a kiállításokról.

Next

/
Thumbnails
Contents