Ilosvai Lajos Károly: A kutya sportszerű tenyésztése, nevelése és idomítása, Részletes vezérfonal ebtenyésztők és ebkedvelők számára / Budapest, Athenaeum, [1928?]. / Sz.Zs. 1382

ELSŐ FEJEZET. A kutya az ember szolgálatában.

25 célokat szolgáló ebek idomításának módját leírni, erről megfelelő helyen külön lesz szó. Itt csak általánosságban óhajtok a kutya szoktatásával és nevelésével foglalkozni oly mértékben, mint amilyen mértékű nevelésre bármilyen célra tartott ebnek — mely gazdájával gyakran együtt van* sőt vele egy lakásban él — feltétlenül szüksége van. Az itt leírtakon kívül azután az eb speciális rendeltetésének meg­felelő idomítása és nevelése kívül esik e szakasz célján. Tehát nézzük most már meg, hogyan kell az emberrel együtt élő kutyának a legkezdetlegesebb nevelést, úgyszólván szobadresszúrát megadni. Legelőször is neve legyen a kutyád nak és azután meg kell határozni a főbb vezényszavakat* melyekre a kutyának szót kell fogadni. Ajánlatosnak tartom, hogy más nyelvű vezényszavakra szoktassuk a kutyát, mint amit a családban rendszeresen használnak, hogy így a kutya az ő nyelven csak azokat a szavakat hallja, amit direkte hozzá intéznek. A tanítás már kölyökkorban kezdődik. Az etetés alkalmával a kutya nevét és egy hívószót haszná­lunk, amit azután a kis kutya hamarosan megtanul. Szoba­tisztaságra 3—4 hónapos kora előtt hiába tanítjuk, de ekkor következetességgel hamarosan rászoktathatjuk. Eleinte rövi­debb időre engedjük a szobába és eljátszogatunk vele, de azután, még mielőtt illetlenül viselhette volna magát, ki­tesszük. A további napokon azután mindig hosszabb időn tartjuk benu a szobában, ügyelve arra, hogy illetlenséget el ne követhessen, vagyis, ha a legcsekélyebb jelét mutatja ilyen szándékának : ki vele ! Ennek dacára mégis meg fog történni akár a kisebb, akár a nagyobb dolog ; ilyen esetben ajtót nyitva, jó hangosan ráförmedve ki kell kergetni a szobából, anélkül hogy elsőízben ezért megvernénk. Ismételt esetben azonban, de csak tettenérés esetében, a készenlétben tartott korbáccsal megverjük, eleinte gyengén és ismétlődés esetén keményebben. Ezzel az eljárással elérjük azt, hogy napközben már hosszabb időt tölthet baj nélkül a szobában, de ezalatt az idő alatt éjjelre nem tartjuk a szobában, hanem kitesszük az udvarra, vagy konyhába. Ha kutyánk napköz­ben már szobatiszta, következik az éjjelre való beszoktatás. Ehhez azonban az előfeltétel az, hogy a kutyát reggel és délben etetjük meg jobban, s este csak alig adunk neki vala­mit. így este elvégezvén a dolgát, reggelig kibírja. Természe­tesen este mindig ki kell vinni, illetve ereszteni. Az első éjsza^

Next

/
Thumbnails
Contents