Ilosvai Lajos Károly: A kutya sportszerű tenyésztése, nevelése és idomítása, Részletes vezérfonal ebtenyésztők és ebkedvelők számára / Budapest, Athenaeum, [1928?]. / Sz.Zs. 1382

NEGYEDIK FEJEZET. A kutyafajták ismertetése. A kutyafajták csoportosítása

233 3. A nyaka erős, jól fejlett izmokkal, közepes hosszúságú, lebernyegnélküli. 4. A törzs. Melle mély, de nem túlságos széles. A bordák laposak, a has mérsékelten felhúzott. A hát egyenes és erősen fejlett. A törzs hossza valamivel múlja felül a vállmagasság mértékét. Rövidhátú magas kutyákat ne tenyésszünk. A lágyék széles és erős, a far hosszú és könnyedén lehajló. 5. A farka bozontosszőrű és az ugróízületig ér s a végén gyakran egy oldalt hajlott kampót alkot. Ha nyugodt, akkor gyenge ívben lehajlítva viseli, izgalomban és mozgásnál erősebben hajlítja s emeli, ez az emelés azonban ne múlja felül a merőlegest. Azonban nem szabad ezért a farkát sem egyenesen, sem gyűrűzve a hát fölé fektetnie. Csonkafarkúak is előfordulnak, de az ilyenek a tenyésztésből kiküszöbölendők. 6. Az első lábak. Vállak hosszan és ferdén állók, laposan fekvők, jó izmokkal. Az alsó lábszár minden oldalról nézve egyenes, merőlegesen a földre álló. 7. A hátsó lábak. Combok szélesek, erős izmokkal. Felső comb meglehetősen hosszú és oldalról nézve az alsó combhoz ferdén áll. Az ugróízületek erősek. 8. A lábfejek (Pfoten) kerekdedek, rövidek, jól zártak. Talpak igen kemények. Rövid, erős karmai sötétszínűek. Farkaskarmok a hátsó lábakon előfordulnak, de ezek jelenléte sem nem hiba, sem nem a fajtajelleghez tartozó ismertetőjel, mint sokan hiszik és dicsekedve mutogatják kutyájuk farkaskarmait, mint a fajtatisztaság egyik csalhatatlan jelét. Miután futás közben gyakran megsérti a lábát az éles körmökkel, inkább úgy fut, hogy szétterpeszti lábait. Innen ered a terpeszállású hátsórész, mely már számottevő szépséghiba. Tehát legjobb a farkaskarmokat kölyökkorban, röviddel a születés után, mint teljesen fölöslegeseket eltávolítani. 9. A színe fekete, vasszürke, hamuszürke, vörösessárga, vörösesbarna, mégpedig vagy egyszínű, vagy szabályos jelzésekkel, mely jelzések vörösesbarnától kezdve fehéresszürkék lehetnek. Azonkívül lehet tiszta fehér, vagy fehér, sötét foltokkal keverve ; ezután sötéten árnyékolt (fekete színezés, szürke, sárga vagy világosbarna alapozással) a megfelelő világosabb jelzésekkel. Ez az úgynevezett farkasszínezésű. Fehér jelek a mellen és lábakon tűrhetők. Az alapszőr mindig világos színű, kivéve a fekete kutyákat.