Illés Nándor: A vadőr. Kézi tankönyv a M. Kir. erdőőri szakiskolák számára. Budapest, 1907.

II. A vadak életjelenségei

113 minélfogva annak egy részét otthagyták, elrejtették, vagy pedig toll, ször, csont, a vidra után halszálka vagy fej maradt vissza.*) Ragadozó madarak csont- és toll-gomolvagokat hánynak ki. A fertő vagy dagonya. Ez alatt a vadász az oly vizes vagy mocsaras helyeket érti, a melyekben szarvasok és vad­sertések hüáités végett fetrengeni vagy fürödni szoktak. A dago­nyázás után a vad valamely közeli fához dörzsölödik. (Dago­t nyás fák.) Hogy a dagonya nyoma a fatörzsön a szarvas után magasabbra esik, mint a vaddisznó után, az magától érthető. De szárazon is dörzsölödik a vad a fák törzséhez. Mindkét esetben marad valami ször azokon. A szőrről a vadat is meg lehet ismerni. A madarak homokban, porban fürödnek, a tetvek elpusz­títása végett. Ezek a fürdőhelyek a madár nagyságához képest kisebbek-nagvobbak és bennük rendesen találni lehet valami tollat is. A szarvasfélék agancsuk hámlását fához való dörzsölés, fenés által segítik elő; miközben a fának ágait és héját leverik. Sajátságos, hogy erre az erdőben ritkaságot képező fákat szeretik választani, pl. bükkösben a közbeültetett tölgyeket, vagy fenyveket. Arról, hogy mily magasan fent a bika, nagyságára lehet következtetni. Üzekedés kezdetén a bika apró bokrokat és fácskákat szokott agancsával leverni. Úgyszintén agancsával döfdösi, felszaggatja a földet, midőn vetélytársát bőgni hallja. Üzekedés alkalmával is veri a szarvas a fák derekához agancsát, a midőn vékonyabb fáknak héját is lehántja, ágait letöri. Az üzekedés helyén pedig a földet és füvet az ott járó csapat letiporja. Az özbak is veri a kisebb fákat agancsával, pajzánságból. A futó szarvas pedig itt-ott ágat tör le, lombot fordit meg. A vidra magasabb partra való fel- vagy leszállásnál**) vályuszerüleg koptatja ki a partot. Hasonló csúszkáló helyei vannak gátgerendákon, vizbe döntött fákon, vizbe nyúló gyö­kereken, néha fatöveken, melyek egészen ki vannak simitva. *) Ez azonban csak azon esetben, ha vidrafiak étkeztek ottan. **) Ezek igen jó fogóhelyek. 8

Next

/
Thumbnails
Contents