Hőnig István: Vadőr. A vadászati ismeretek kivonata vadőrök részére és magán használatra. Budapest, 1895. / Sz.Zs. 1430

I. Rész: A vadaknak természetrajzi leírása - I. Fejezet: Emlősök - Kártékonyak

I 52 Tartózkodása. rápláléka. orrmányához hasonlít; a nyak rövid és vastag: a szemek kicsinyek és mélyen fekszenek; az oldalt álló fülek kissé ki vannak kerekítve; az agyarfogak igen fejlettek: az erős test hátul legvastagabb; a lábujjak erős, kotrásra alkalmas karmokkal vannak felszerelve ; a rövid farkon sűrű a szőrezet; ez alatt egy mirigyes űr van, mely bűzös zsiradékfélétől mindig nedves. Erről szól a mese, mely szerint a borz téli álmában ebbe dugván az orrát, a mirigyeken kesztül saját zsírját szopva táplálkozik. A szőrezet hosszú, erős, sörtés, alatta puhább alapszörrel. Színezete szürkén és fehéren tarkázottnak látszik. A fej a homlokon keresztül az orrmányig fehér; oldalt a szemeken és a füleken végig — a fej hosszában két fekete sáv vonul el. A nyak és az alsó test sötétebb, a lábak feketebarnák. A nőstény és a kölykök rendesen világosabbak. Hangot ritkán ad ; csak ha a kutyák megszorítják, szokott a kan morogni. A borz erdőlakó; szereti a magányt, de mindig oly helyen telepedik meg, hogy táplálék után ne kelljen messzire járnia; a hol sziklák biztos menedéket nyújtanak, vagy a hol könnyű szerrel barlangot, szállást kotorhat, kotorékot készíthet. Ezen kotorék több hosszabb folyosóból áll, melyek egy tágabb űrbe, a katlanba összefutnak. Nappal a borz itt alva vagy nyugodva tölti az időt, csak késő éjjel hagyja el a szállást és kóborol legelni, gyökerész ni, tápot keresni. A párzáson kívül magános életet él ; párzáskor is külön-külön katlanban, ha több egyed egy nagy kotorékban tartózkodik. Gjrakran rókával kénytelen megosztani lakását; ilyenkor a róka a kotorék magasabb, a borz annak mélyebb részét lakja. A borz tápláléka gj^ökerekböl, makkból, bükkmakkból, kukoriczából, édes répanemüekből, bogarak és férgekből, cserebogarak és pajorokból, békák, kigyók és gyíkokból áll; szereti a darázsmézet, az édes gyümölcsöt, különösen az édes tengerit, főkép a szőllőt; de felemészti, elpusztítja — s ez által igen kártékonynyá válik — a földön költő madarak tojásait és fiókáit, a nyul és üregi nyul fiókjait. Válogatós nem igen lévén, tél felé fölötte meghízik, azután bevonul a mohával és lombbal kibélelt katlanba, a hol a telet alva és szenderegve tölti s csak szomjának csillapítására hagyja el azt szép verőfényes napokon a legrövidebb időre. Tavasz felé teljesen lesoványodva hagyja el téli szállását.