Hőnig István: Vadászati műszótár / Budapest, Országos Magyar Vadászati Védegylet, 1889. / Sz.Zs. 1729

I. RÉSZ. Vadászati terminológia. - VI. FEJEZET. A lovak - VII. FEJEZET. Az ebek és betegségeik.

47 kipattan, a vadász bemutatja az agaraknak; ezek jó szeműek lévén, a nyúlnak utána iramodnák: felveszik, azután beérik, az első agár vág rajta s miután a nyúl e pillanatban futása irányát villámgyorsan megváltoztatja, az agár a megkezdett irányban még néhány lépést fut, azután elesik: elhajtódik; a nyúl az által, hogy irányát megváltoztatta, közelebb esik a második agárhoz: reá hajlott / a másik agár átveszi a nyulat, amaz átadta; az agarak újból beérik, s akár merre tér, elébe kerülnek: forgatják, a mig egyikük elkapja, azaz agyaraival megragadja és kivégzi. Az agár túlfut, túlrohan a nyúlon, midőn ez megbukván, amaz túlszalad rajta. A mely agár egymaga képes nyulat fogni, egyes ugór-wak (szóló-agái') neveltetik; a gyözos agár az, mely nem pazarolja a hajsza elején erejét, hanem gyorsaságát folyton növelve, végre elkapja a nyulat; ennek ellenkezője a mohó agár, mely eleinte minden erejét megfeszíti, azután elmarad, végre felvágja a farkéit, azaz egyszerre megáll (mely alkalommal a farkát felcsapja, mintha ezzel fékezné futását) s abbanhagyja a hajszát ; védő agár az, mely nem engedi, hogy az elkapott nyulat a többi agarak megtépjék. Zsinórban hajtanak az agarak, ha folytonosan egymás mellett futnak; kolbászt csinálnak, midőn egymást követve hajszolják a nyulat. Orréin viszi a nyulat az agár, midőn közvetlenül utána iramodik s így el is kapja fordítás nélkül. Midőn az agár kemény vagy fagyos talajon tett több hajsza után körmét veszíti, azt mondjuk róla: elrúgta a körmét. Nyereghez szorult az agár, midőn a hajszolásban elfáradván, a paripához visszatér, s elkedvetlenedve ezt követi; csak rossz agárról mondjuk ezt, a melyik rendesen így szokott tenni. 6. A szelindekek és pedig a medveszelinclekek nem épen nagy, de nehéz, erős, vastag- és rövid fejű ebfaj; az angol szelindekek (Mastiff) az előbbieknél hosszabb fejjel, különben szintoly erős testalkattal birnak, ép oly nehezek, de lehetőleg még szenvedélyesebbek. Ezeket medve- és vaddisznóvadászatra használják ; az e célra használt eb — bármilyen színezettel, de erős, ne túlrövid fejjel és éles agyarakkal birjon; melle legyen széles, combjai rövidek, de izmosak; magassága legalább 80 ctm. Ezen ebfaj okat sohasem szabad nyers húsra ereszteni. Idomítani csak annyira kell, hogy füttyre és Haj rá! parancsszóra hallgassanak s embert soha meg ne támadjanak. 7. A tacskó. Alacsony, hossnúkás test. feltűnően fejlődött