Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

I. A kiindulás

A KIINDULÁS 17 Ebben rejlik jelentősége GEGENBAUR művének, melynek czíme „Lehrbuch der menschlichen Anatomie", mely 1884-ben jelent meg és abban tért el az addig dívott, csupán az emberrel foglalkozó leíró boncztanoktól, hogy az ember anatómiáját össze­hasonlító alapon tárgyalta. Ez az irány vezetett annak fölismeréséhez, hogy a csontváz nem változatlan szilárd váz, vagy szerkezet, hanem folytonos ala­kító folyamatokból ered. Ebből és az emberi szervezet folytonos alakulataiból folyik az alkalmazkodás lehetősége, a mely BUCKLE-Í annak kijelentésére késztette, hogy a természeti viszonyok, a melyek között az ember él, alakító hatással vannak szervezetére. E viszo­nyok különbségeiből erednek az ember faji különbségei is. Végre elkövetkezett, hogy 1891-ben EUGENE DUBOIS , egy holland katonaorvos, kormányától küldve Jáva szigetére ment tudományos kutatások czéljából, a melyek leginkább kihalt emlősök maradványainak gyűjtésére irányultak. DUBOIS állítólag el volt telve attól az eszmétől, hogy sikerülni fog az ember ősét, melyet HAECKEL mint «Pithecanthropust» (majomember) elméletileg megszerkesztett, fölfedezni és a legérdekesebb, sőt majdnem csodás az, hogy DUBOIS eszméje ViRCHOw-nak egy megjegyzéséből kelt, mely szerint ha valahol, a Maláji Arehi­pelagus táján van kilátás az ősre reábukkanni. A Bengawan folyó partszakadékaiban, közel a Trinil tanyá­hoz találta meg DUBOIS a csodás maradványokat, a melyek hivatva voltak, hogy a tudós világban a legnagyobb érdeklődést keltsék. Valóságos iróniája a sorsnak az az elutasító magatartás, a melyet VIRCHOW a fölfedezett Pithecanthropus-szail szemben elfoglalt. A legcsodásabb azonban az, hogy a lelet nem volt puszta véletlen mint annyi más, mert hiszen, a divináczió bizonyos nemével, előre volt sejtve! A lelet darabjai ezek voltak: egy koponyatető, egy felső lábszárcsont, egy zápfog és később még egy zápfog. A darabok nem hevertek együtt, hanem a koponyatető a lábszárcsonttól 15 méternyire feküdt; de a réteg — vulkánikus lerakodás Herman O.: A magyarok nagy ősfoglalkozása. 2

Next

/
Thumbnails
Contents