Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

IV. A magyar állattartás köztörténete - 2. Összegezés - XIV. SZÁZAD

A MAGYAR ÁLLATTARTÁS KÖZTÖRTÉNETE 147 ténetében is azt következtetik, hogy a honfoglalók a disznót előbb t. i. az őshazában — nem ismerték. Különösnek találja azonban, hogy a kutya és a juh is hiányzik, noha — mint mondja — fel lehet tenni, hogy ilyenek is voltak kiséretökben. A disznóra nézve azt mondja, hogy „alapos okok vannak, a melyek csaknem bizonyossá teszik", hogy a honfoglalók a sertést nem ismerték. Úgy látszik, hogy WENZEL az alapos okokat azoktól az íróktól fogadta el, a kik állattenyésztésről írva, azon az alapon rekesztik ki a sertést a honfoglalók állatállományából, mert fiadzáskor kényes és mert a vizet nem nélkülözheti, tehát nagy utak megtevésére alkalmatlan. Ez a felfogás azonban nem állhat meg, mert csak a már egy helyen gondosan tenyésztett disznó válik érzékenynyé; a nomádoké nem. Ázsia legjobb kutatóitól tudjuk, mennyire edzett a nomád és minden állatja és ez a dolog természetében is fekszik: csak az erős, edzett állat bírhatja ki az ember nomád életét. Az ősök sertése még nem is távolodott volt el oly messzire ősfajától, a vaddisznótól, a mit az is bizonyít, hogy legősibb fajtáink, a melyek csak korunkban indultak veszni, mint a bakonyi és szalontai fajta, mind csíkos malaczot vetettek; így mint a törzsfaj, a vaddisznó, ugyancsak állották a förgeteget és viszontagságot, lábon pedig könnyű szerivel mentek Gömörből Slavónia tölgyeseibe makkra és onnan vissza; Bécsről nem is szólva. A mit az ősök nem hoztak magukkal, az a teve volt, mely lótenyésztő, szekeres nomádoknál fölösleges, mert szolgál ugyan, de nem táplál és csak sivatagokban nélkülözhetetlen, egyébként is lassú. A főérv a sertés tekintetében azonban az, hogy tenyésztése az aránylag rövid idő alatt nem fejlődhetett volna oly hatalmas gazdasági és tenyésztési ággá, a minőnek történeti okirataink, még az aranybulla is — 1. XII—XIII. század „Konda" bizonyítják, a midőn már az első király a Bakonyban legelő sertésekről intézkedik — 1036 — és kevéssel azután — 1077 a sertéstenyésztés a Zseliczsúgben már hatalmasan indul. Ez nem átvétel, hanem az ősi soron való értelem és fejlődés mellett még pedig föltétlenül bizonyít, 10*