Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - VIII Bergentől Throndhjemig

76 BERGENTŐL THRONDHJEMIG. Mennél jobban megközelítjük a sarkkört, annál népesebb a szigetség és a levegőég. Junius 15-kén már vagy kétszáz ezüstös sirály — Larus argentatus — mutatkozott egy csapatban s egy helyen ; elértük a nálunk telelő pofás jegeskacsa — Bucephala clangula — hazáját; mutatkozott az üstökös kárakatna s a távolban sok madár, a melyet nem lehetett meghatározni. A szigetközökben haladva, a tenger egészen csöndes; de azokban a közökben, a melyek az óczeánra szolgálnak, a hullámzás nagy; a Nap néha kivillan a felhőzetből, néha azonban ködökbe is jutunk s ekkor megszólal a hajó meszszekiáltó gőzkürtje, melynek bőgése megreszkedteti a levegőt s fölriasztja a környék összes szárnyasait, melyeknek csak mintegy árnyékai tünedeznek a ködben föl, hogy azon módon eltűnjenek. Mielőtt a Nord-fjord torkolatát elérnők, már a 62-ik szélességi fok felé közelítve, a hajó egy tengerszorosba jut, melyet délkelet felől a földség, északnyugot felől Bremangerland szigete alkot meg. Itt a sziget oldalán a parti hegység, hirtelen ágaskodással, egy rendkívül szép és merész szirtcsoportot tár elénk. A Homeien ez, mely közvetetlenül a tengerből ágaskodva, 915 méter magas és részben áthajló falat alkot; a délnyugoti rész több kiszökő kúppal ereszkedik alá. E valóban nagyszerű szirtcsoporthoz monda tapad, melynek hőse valamelyik Olaf király. Nemcsak a szirt merész alakzata, hanem páratlan viszhangja is szükségképpen reáhatott itt a nép képzelőtehetségére. A midőn a kapitány útasainak gyönyörködtetésére megszólaltatta a hajó bőgőkürtjét, kisvártatva oly pokoli zaj keletkezett a szirtcsoportban, mintha ezernyi ezer férfi csatakiáltása riadt volna föl; a viszhang viszhangot keltett, ez ismét; mindez pedig egybeolvadt egy nagy hangzavarrá, mely a mint lohadni kezdett, mintha futva távozott volna.