Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - V Bergen felé

46 BERGEN FELÉ. sát — Mandal-t — valamint a Déli-fokot is éjjel érintettük, tehát nem láttuk. A «Motala» éjen át nemcsak hányódott, hanem egy kicsit gördülni is kezdett; a hatalmasan működő gőzgép néha, ha a csavar mélyen alámerült, ugyancsak szuszogott, majd, ha a csavar kikerült a vízből, veszettül nekiszilajodott; az asztalokra letett széles karimájú kalapok lecsúsztak, a kézi podgyász pedig valóságos patkányfutást végzett az egyik oldalról a másikra; egy hatalmas testű skandináv úr csak úgy maradhatott egy helyen fekve, hogy megmarkolta az asztal lábát. Virradatkor az Ecker-sundba fordúlt a hajó, a hol a hullám nyomban elsimúlt. A hasonló nevű város alatt kikötve, a kontinentális turistaság valóságos futásnak eredt, mert innen Stavangerbe vasút visz, holott a hajó, Eckerö-sziget megkerülése után az óczeán szabadon vágtató hullámzatába, hozzá erős áramlásokba kerül s ^o kilométernyi darabon egy perezre sem védi semmiféle szigetköz, fjord, vagy halomsziget. Mi a hajón maradtunk s az árbocz tövében fészket vetve, vártuk a tánezot. Úgy a mint megvirradt, fölséges, merőben idegen parti tájak tekintettek felénk. Az archaeikus vagyis őskőségek sziklavilága meztelen homlokzataival tekintett reánk és ki a tenger végtelenségébe, mintegy daezosan állva meg az eleven víz hullámzásával szemben. Noha itt a norvég hegykép még nincsen kifejlődve, az őskőséggel járó sajátosság a hatalmasság hatását teszi a szemlélőre. E hatalmas hegyi képben itt-ott vörös cserépfedelű, egyébként gondosan összerótt faházikók is föltünedeznek már, melyek úgy viszonylanak a hegységhez, mint a fecskefészek a templomhoz ; ezek körűi abrosz nagyságú vetés zöldéi az összehordott és gondosan kapargatott földben s világosan emlékezteti a szemlélőt arra, hogy az ember élete itt kevésbbé