Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - IV Budapest—Frederikshaven

HAMBURGBAN. 39 Hat órakor már Hamburgban voltunk. A norvég postahajó érkezésünk előtt 24 órával ment el s a legközelebbi csak nyolcz nap múlva indult! Ez nagy bajnak látszott. A norvég ügyesség azonban már itt jelentkezett. Turista helyiséget tartanak, melynek élén egy igen készséges és kedves ember áll, ki nyomban a legokosabb tanáccsal szolgált, mely abban állott, hogy az esti gyorsvonattal Dániába, Frederikshavenbe menve, ott hajóra szálljunk, melyen Norvégiába Christiansand kikötőjébe kelhetünk át; onnan azután minden időben Bergenbe, innen pedig bármikor Tromső felé hajózhatunk. Előbb pénzt váltottam be norvég korona értékre, azután fölkerestem pár hajómaklert — hátha valami kereskedelmi hajó akadna? Így eljutottunk a kikötőbe is, a melyben igazán árboczerdő meredezett égnek. A magyar nyilvános élet grandezzájához szokott emberre szinte kábító hatással van ez a kikötői sürgés-forgás. Gőzdarvak füttye, lánczaiknak zörgése, apró gőzhajók sípolása, harangjelek, a hajósok és kikötő-munkások vontatott danája, a melynek rithmusához alkalmazzák a terheknek csigán való emelését, mindez kábít s el is ragad. Hozzá az embertipusoknak egész skálája — a halavány hamburgi gyermektől az ébenfekete nubiai négerig terjedve. Mindez valóban megkapó. Nagyon érdekes volt a tropikus zónából hozott drága faneműeknek a kirakodása, ezek között a mahagóni fának — Switenia Mahagoni L. — óriási törzsei, mely fa tudományos nevét Mária Terézia magyar király híres udvari orvosának, van SwiETEN-nek köszöné; börzsönyfák és egyebek partra tevése. E sürgés-forgás közepett azonban nagycsöndesen vonultak kifelé bizonyos kisebb nemű hajók, melyeknek fedélzete tömve volt hallgatag, bizonytalan tekintetű, szomorú emberekkel. Ezek mindenféle elemekhez tartozhattak, csak