Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

I BEVEZETÉS - II. Az arktikus tájakról szóló hit és a valóság

A TENGER HATÁSA A KONTINENSRE. 21 Fokokban kifejezve, a tenger vize szeptember, október, november hónapokban + 5*5° C., még pedig az Északi-fok táján annyi; a nyári hónapokban pedig ugyané tájon + és 7'5° C. között ingadozik. Ebből nyilván az következik, hogy a tenger hőmérséklete ezeken a tájakon sohasem száll alá a fagypontig, és hogy független a levegő hőmérsékletétől, tehát más hőforrás behatása alatt áll. Hogy ez a bámulatos viszony a vidékek életére is roppant hatással van, az a mondottak után nagyon természetes. Az állatok és növények élete, az ember megtelepedése itt oly szélességi fokok alatt még hatalmasan lüktet, a minők alatt más, hasonló szélesség alatt fekvő pontokon, különösen az utóbbi, már teljesen ki van zárva. A földgömb e táján a tulajdonképeni arktikus természet csak a Spitzbergákon válik hatalommá; de még ezekről szólva is helye van az uralkodó fogalmak bizonyos helyreigazításának. A Spitzbergák növényélete elég buja arra, hogy még nagyszámú vad tarándszarvas-falkákat tápláljon; a sarkköri Norvégia merész fóka- és rozmár-vadászai pedig évről-évre kiszállanak ide május havában s itt tanyáznak szeptemberig, ez idő alatt bejárva az örök jég útvesztőit. Ujabb időben pedig különösen angol sportemberek, külön hajókon csapatosan szállanak ki ide két-három heti vadászatra: e kirándúlások ideje julius vége és augusztus eleje. A kénesőt fagyasztó rettenetes hidegek a Skandináv-félsziget belsejére esnek. Nevezetesen az a rész, mely a Varangeríjord és a Bottni-öböl északi vége között terül el, Finmarken belseje, a svéd rész lappterűlete, az a hegység, mely ÉszakiNorvégia és Svédország között emelkedik és Déli-Norvégiának hegysége, 700 méteren felül: ezek azok a terűletek, melyeken a hőmérséklet évi átlaga a fagypont alatt marad.