Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - XXVII A lemmingről

XXVII. A LEMMINGRŐL. REHM ALFRÉD így kezdi e kis rágcsáló állat leírását: «A lemming természete szerint föltétlenül Skandinávia legkétségesebb állatja». Hozzá tehető, hogy kevés állat van, a melynek életkörülményeire nézve nagyobb ellentmondások állanának fönn, mint állanak a lemmingre nézve; noha az állat nem ritkaság; sőt néha töméntelen számban kínálkozik a tüzetes vizsgálatra. Lássuk mindenekelőtt jellemzését. A lemming a vájkáló egérfélék — Arvicolae — családjába tartozik, tehát a mi poczik egerünknek családbelije ; vésőszerű rágcsáló fogainak száma négy; füle rövid s a szőrözetbe van rejtve; szeme apró; talpa szőrös; a fark kurta, a test hosszának alig tizedrésze; az alsó állkapocs első zápfogának koronája öt zománczrekeszű. Testalkata zömök. Színezete változó; leginkább barnássárga, sötétebb foltokkal; a szem fölötti két sárgás folt állandó; a hasfél világosabb, egyszínűen sárgás. Eléri a 15 cm. hosszúságot s ekkor ebből re cm. a farkra esik. Skandinávia hegységeiben a földbe vájt lyukakban rendesen társaságban él. Elete jelenségei közül különösen egy az, a mely erre az állatra már a régi időben is ráfordította a figyelmet; de for-