Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

I BEVEZETÉS - I. Az első gondolat

IO AZ ELSŐ GONDOLAT. olyannak látszott, a mely fölött a legszerényebb anyagi erővel is uralkodni lehetett s a mely — ha egyebet nem is — a mu­zeum gyűjteményének gyarapítását ígérte. A terv hamar készen volt s az illetékesek hozzájárultak. Nagy elszigeteltségünkben és szegénységünkben nem tudtuk, hogy KESSLER már 1852-ben tette meg az első kísérletet Oroszország egy kisebb területén — Poltava és Novgorod között — némely madárfajoknak megérkezését lejegyezni s a tanúságot kivonni, melynek lényege azután az volt volna, hogy a madarak nem követnek bizonyos állandó útirányokat, hanem Nyugoti-Oroszország területének egész szélességén előnyomulva, D-E vagy DN-EK csapásban terjednek. 1 Nem ismerhettük MIDDENDORFF-nak e téren első és sokáig egyedül álló összefoglaló művét, 2 mely a vonulás tünetére az isepiptesis-rendszert alkalmazta, határo­zott vonulási útak föltevéséhez jutott el, a nélkül azonban, hogy azokat kimutatta volna; azonkívül arra a csodálatos föltevésre hajlott, hogy a madarak tavaszi vonulása tulajdon­képen a mágnes-pólus felé irányúi. HARTMANN kísérlete, J mely azt akarta bizonyítani, hogy a vonulás a délkör men­tén halad és sok más töredékes vizsgálat ránk nézve idegen­ben maradt, hírét sem vehettük. így a mi tervünk eredetiséget követelt magának s lényege az volt, hogy a madarak tavaszi költözködésének megfigye­lése a meteorológiai tünetek és a megfigyelési pont viszo­nyainak számbavétele mellett történjék. A hihetetlenségig csekély költséggel, de a viszonyokhoz képest elég jó eszközökkel, ezek között az akkoriban oly híres Negretti-féle aneroid s még híresebb Kapeller-féle 1 KESSLER, «Einige Beiträge zur Wanderungsgeschichte der Zugvögel». Bull. Soc. Nat. Moscou. 1855. 2 MIDDENDORFF, «Die Isepipteren Russlands etc. Mém. de L'Acad. des Sc. e St. Petersbourg. Tome VIII. 3 HARTMANN, «Stödda Bidrag till Skandinavisk fauna.» Stockholm, 1859.

Next

/
Thumbnails
Contents