Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - XI Az «Aederholm» vagy a norvég pehelygazdaság

96 AZ «AEDERHOLM ». A fészek, mint láttuk, rendszerint hínárból van alapozva, csészéjét a tojó forgolódással mélyíti ki s mihelyt ez megvan, tépni kezdi melléről a tollak közül a finom pelyhet, mely szürke színű s a mellyel a csészét körűi is rakja, hogy majdan a tojásokat —- távozáskor — befödhesse s a kihűléstől megóvja. Egy fészekalja rendesen hat vagy nyolcz tojás. Ezt az első fészket rendesen mindenestől szedik el a norvégek s ezekből az első fészkekből telik a legnagyobb jövedelem, mert a pehely válogatott, a legfinomabb; azonfölűl a tojás is keresett élelmi czikk. A dunnakacsa rövid idő múlva újra hozzáfog a fészkeléshez; minthogy azonban pelyhe elfogyott, nagy igyekezetében tollakat is tép, majd előveszi a gunárt s megkoppasztja a fészek érdekében. A költés ideje körűlbelől 26 napot tesz s a második fészkelést a norvégek nem bántják, bevárják a kis kacsák kikelését. De a míg ez bekövetkeznék, azokon a helyeken, hol a fészkek nagyon közelről szomszédosok, a kacsák lesegetik egymást s a mikor az egyiket az éhség a kiszállásra kényszeríti, a másik azon van, hogy azalatt egy-két tojását maga alá kaparhassa. Végre kikelnek a fiak s ekkor a norvég rajta van, hogy megóvja attól a veszedelemtől, a mely az aprókat a tengerig vezető úton ragadozó madarak képében fenyegetné: a fiakat kézi kosárba, a fészek pelyhét a háti kosárba szedi; mind együvé, a hány fészke van. Az anyakacsák nyugodtan követik a kosaras embert, ki a szedést bevégezve, a kézi kosárral a tengerhez megy s a fiakat ott kiborítja. Az anyakacsák itt megosztoznak az aprókon s kezdődik a vezetés. Ennek a sarjúfészkelésnek pelyhe kevésbbé tiszta; néha,