Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - XI Az «Aederholm» vagy a norvég pehelygazdaság

94 AZ «AEDERHOLM ». Az öblözetben jókora halomsziget terűit el, melyet egy kis nyereg két egyenetlen félre osztott; a kisebbik szigetfél kopár volt, legvégén egy deszkából összerótt, vörösre festett, a tenger felé lábas tárház állott; a nagyobbik félen mintha össze-vissza hányt kövek, kőrakások terjedtek volna szerte, a melyekből itt-ott egy-egy karó is kiállott. Kora reggel volt; két asszony, hengeralakú háti kosárral fölszerelve, kőrakásról kőrakásra járt, valamit szedegetett; a halomsziget körűi, úgy a tengerszínén, mint röpkedve is, igen sok dunnakacsa nyugtalankodott, s úgy, a mint az asszonyok a szedegetéssel a rakodóház felé haladtak, a 8. kép. — Dunnakacsák mesterséges költőbarlangja Kobberdál telepén. kacsák mindinkább megszállották a halomsziget ellenkező végét s látni lehetett, hogy a kőrakások között el-eltünedeztek. Minthogy hajónk igen közel vetette ki vasmacskáját s jó darab ideig rakodott, a messzelátóval igen jól vettem ki a dolog csínját-bínját, t. i. azt, hogy az ember elkészítette a madárnak a költésre való alkalmat, de meg is vette rajta a bért. Ezek a barlangocskák kövekből voltak rakva, még pedig minden rend nélkül; e köveket itt-ott karók erősítették meg, a beomlást megakadályozva; a dunnakacsa gunárok inkább a barlangok tetejét szállották meg (8. kép), a tojók pedig besiettek a különböző nyílásokon, s minthogy ez junius 2i-én történt, nyilvánvaló, hogy az asszonyok az első fészekrablással voltak elfoglalva.