Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - X A sarkkör felé

90 A SARKKOR FELÉ. Noha a hegy alakját a ködfátyol némileg elmosta, Napoleon-kalapalakját meg lehetett különböztetni. A tunnel hossza 163 méter, szélessége 11 —17 méter, magassága az északkeleti végén 19, a délnyugotín 73, hosszközepén 62 méter. Junius 21-ike volt az a nap, a mely reánk virradt s a melyen a sarkkörön át kellett haladnunk. Bármily fegyelmezett lett légyen idegrendszerem, megvallom, hogy ez a tudat bizonyos mértékben izgatott; alig vártam a perczet, a melyben bekövetkezik. A szigetek, halomszigetek, kőzátonyok mindinkább torlódtak; a meztelen kőségek világa mind vadabbá váltsa tá] tarkúlni kezdett a hófoltoktól: a «Siv Söstre» — «hét nővér» — birodalmát értük el. Ez a «hét nővér» egy hét vadságos szirtkúpból álló hegyláncz, mely az Alsten nagy szigeten mered ég felé. E szigetet a Vefsen-fjord szakítja el a földségtől, északnyugotnak a Herö és Dönneső szigetek, halmok, vaerek és skjaerek egész rengetegével védik a szigetközi vizet az óczeán támadásaitól. Kora reggel e csöndes vizekben haladtunk át a 66-ik szélességi fokon. Innen tíz ívpercznyire haladva észak felé, a Kobberdal-silgetnél és állomásnál vetett vasmacskát a hajó. Szerencsére fönnjártam. A megállapodó hajótól alig puskalövésnyire egy iker halomsziget állott ki a könnyedén mozgó tenger színe fölött, borítva valami sajátszerű kőhalmocskákkal; a körülötte és rajta sürgölődő madarakról legott tudtam, hogy egy norvég «Aederholm», a dunnakacsák fészkelő telepe.