Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A fülemüle utazása

— 79 -A kelyhek bezárkóztak, a fejek lehajoltak. Ez a virágok „Ave regina coeli"-je volt. A fuvalom megrezzentette a bokrok leveleit, s fák koronáit, s a levelek ismét összesúgtak. Az éneklő rigó felszállott a bükk csúcsára a mélázó dallal búcsúztatta el a napot. És az a nap már-már érintette a látóhatárt. Tányérja megnőtt, tüzes lett; tüzével izzóvá tette a felleg szélét, még egész tömegét át- meg átjárta avval a meleg, szép ibolyaszínnel, a melylyel a lények szeme, lelke sohasem tud betelni, melyet csodál, imád. Ekkor a nap lemerült. Égbolt, felhő mind halványabban s halványabban égtek. Az erdő mélyéből, barlangjából, odvaiból kibújtak az árnyak s lassanként mindent bevontak, mindent eltakartak. És épen ekkor hangzott el a rigó hymnuszának utolsó szólama is : Tililió-tű-tü! Egy pár perczig még hallatszott egy halk csevegés : a fészkeikhez, alvó helyeikhez siető madarak búcsúztak el egymástól s mindnyájan a szegény fülemülétől. Azután csöndes lett az erdő. De csak egy kis ideig. A czellengő kis madarak, kik nem kaptak párt, egy ágon háltak; egy sorba s jól összeszorultak. Egy vén, tapasztalt özvegy pinty ügyelt rájok, tartotta fenn a rendet. Ez a kis kompánia még soká zavargatta a csendet. — Pinty mester! — így nevezték az öreget — hát mi az az Izisz és Ozirisz? kérdi az ostoba kis légykapó — Jaj te bohó, hát nem tudod, hogy kiszolgált isten. — Hát az isten is kiszolgál ? — Fogd be már azt a csacska csőrödet s aludj.