Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Az első hir. (Margitszigeti ötlet.)

Az első hir. (Margitszigeti ötlet) Az volt aztán a négy nap! A mi szúró, izzasztó heve van a napnak, a mi felszállható gőze van a földnek, víznek, az mind összeesküdött a végre, hogy mindent, a mi él, a mi mozog és vegetál, eltikkadásig elkinozzon. A tisztelt verébkompánia vízi madárrá lett, fürdött, a hol csak szerét tehette; s még tollazata meg sem száradott, már megint lihegett, nyitott csőrrel kuczorgott a házak, a fák árnyékában. A nem kevésbbé tisztelt emberkompánia sem állott jobban. A levett kalapon, a lefelejtett nyakkendőn, a napernyőn át a Dunafürdőig és fagylaltig, a lebocsátott függönyökön át az elérhető zöldig, azt a tisztelt emberkompánia mind elpróbálta, hogy végezetül arra a meggyőződésre jusson, sülök a napon, elolvadok az árnyékban. Szóval a kánikula kifújta a dühét. A negyedik nap utolsó sugara gyilkossá lett: beléfurta izzó hevét a nagy rom táján álló szomorú nyirfa legfelső levelébe, és az a szegény levél ötödnapra egyszerre csak sárga lett s meghalt. „Napszúrásban" halt meg, első híre lett a nyár dühe végének — de első híre az ősznek is, mozgósítási parancs a madárvilág vándorainak. Az ötödnapon fölkerekedett szellő letörte a meghalt levelet, egyet sodrott rajta, úgy hogy forogva tovarepült s csak lassacskán bocsátkozott le a még mindig üde gyepre.