Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A fenyvesből

— 39 — séges. A képzelhető legjobb víz bőségesen fakad; a levegőben az ózon bőven van meg, a fenyves bár fiatalos, de természetessége megvan; nem söprik, nem nyírják — ezek a főtulajdonságok s egyszersmind főkellékek is. No, de most nem erről akarok beszélni. * * * Sohasem jártam e tájon s mégis minden léptennyomon ismerősre bukkanok ! A rét szárazabb részén a pillás gencziána kék kelyhével oly ártatlanúl néz felém, mint valami szöszke, kékszemű falusi leányka ; vagy talán bámul, mert ritka vendég kezdek lenni a természet ölén, mi elég baj, t. i. rám nézve. — — Itt-ott fehér, majd rózsás szilének kacsintanak a fűből. A kiálló, mohos palakövön a kormoska, rozsdásfarkú. fitiszmadár járja mártogatóját, rezegteti farkát s okos, csillogó, barna szemének pillantása fűszálról fűszálra ugrik — egy surranás és megvan a kaszáslábú szúnyog, a melylyel a madár a bányászkunyhó felé siet: ott a fészke, mindene. Boldog madár! se fejadó, se jövedelmi adó, se pótadó, se hadmentességi adó! — Igaz a nyest, az ölyv ! no de ezek nem kínozzák, egyszerre nyelik el s ha okos, hát még ki is kerülheti. Egy rikkantás hangzik a legszélsőbb fenyő csúcsáról: ott ü] a mogyoró-szajkó. Fehér-babos barna köntösét berzengeti, igazgatja; hófehér farkalját is rendbeszedegeti s hallgatja párjának rikkantó válaszát. A begye duzzadozik a zsenge mogyorótól: neki most szürete van. Az ember ? az neki semmi; a magasban ülve, kissé oldalra fordítja fejét s félszemmel végig néz a „természet urán", még csak azon sem csodálkozik, hogy nem úgy nézek ki, mint azok az apró mezítlábos, závadkai orosz gyerkőczök, kik erre is eljárogatnak málna meg erdei eper után. Senki sem bántja, tehát még bizodalmas. Hát ez aztán mi ? Kurta, szinte csengő fütty, közbe „czi-baka" kiáltás, cserregés: a czinegék öszszevesztek Csakugyan! A nemesfejü czinke összekapott a bábaczinegével, a bóbitás is belevegyült;