Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Az én édes anyám

— 112 -Beszélgettünk mí azután a világ folyásáról, kóborlásaimról, mindenről, csak arról nem, hogy hiszen tegnap már találkoztunk. Az a három fűszál most is előttem van; arra való nekem, hogy csöndes óráimban fölidézhessem gyermekkorom boldogságát, vele az elválaszthatatlant: édesanyámat. * * * Édes valami az a reggeli gyermekálom. Épen javában álmodom, hogy a Király Józsi pitykéjét

1 már mind elnyertem. A legeslegutolsót, a legszebb rezest veri a falhoz, én a magamét ellene; — araszolni készülök — — épen akkor csapja meg a lábamat a hideg levegő ; fölrezzenek. Rettentő harczias positurában ott áll édesanyám ; bal keze fogja a fölemelt takarót; jobb kezének mutató ujja tapintásra kinyújtva . . . — Gyerek, ne moczczanj! Jó isten, egy bolha — és akkora, mint egy mangalicza!! No, kezdődik a hadd el hadd! Forgat ide is, oda is, hol a takarón, hol a párnán keresgél — aztán rág-yujt: — Hat darab I Gyerek, hol szedted te ezt ? Már megint ott hentergett a Samu kocsis ágyán! Szörnyűség — már innen ki kell vándorolni — hisz' megesznek!! No kiszedett az ágyból s következett a mosdatás. — No, nézzétek már a nyakát! hiszen azon már sárgarépát lehetne tenyészteni! Oh te kálvária latra, már megint az a kovácsműhely, úgy-e? Azután mosdatott, szappanozott, súrolt s váltig hajtogatta: atyusom lelkem, megérjük mi azt, hogy ebből a kálváriái latorból nem lesz semmi! De nem azért voltam én gézengúz, hogy ki ne halljam a hangból a szeretetet, ki ne nézzem a tükörből, hogy édesanyám titkon mosolyog. 1 Pityke = apró érczgomb.