Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477
„Apró madarak hagymával"
- 98 — A karvalyon és sólymon kívül tudja ezt egy más, még kegyetlenebb teremtés, az ember is. Szemfényvesztő, orzó készletével kiszáll a mezőre, megrakja a kiálló kórókat, gyomokat lépvesszőivel, lószőrhurkokkal, alkalmas helyeken csapóhálókkal; elhinti csalétkeit, kiveszi a kamra sötétségében tartott szegény foglyot s kalitkabörtönével együtt kiviszi a mezőre, körülrakja az örökzöld Viscummal (madárbolygó) és a szegény rabmadár szíve a napfény és zöld láttára hevesen kezd lüktetni, elfeledi rabságát, a tavaszi kedv a szabadság és szerelem érzelmei fölgerjednek benne és egyszerre hivogatni kezd: kerítővé lett saját rokonai vesztére. A madarász pedig — rendesen egy-két czimborájával — még másképen is kerít: a csapatot nagy távolból körülállják s lassan közeledve, a lépvesszök felé terelik. A mint a szegény madárraj a veszedelembe lecsap, lecsap a háló is, pereg a lépvessző a reáragadt prédával s kezdődik a vergődés és szívindító madárjaj. Ekkor a madarászok odarohannak s kezdődik a „szüret." A tengeliczek, a zöldikék, a pintyőkék szebbje elevenen kerül a kalitkákba, a madárkereskedők számára, a többi ott helyben a legborzasztóbb módon kivégeztetik és zsákba kerül. A madarász balkézzel megmarkolja az áldozatot, a jobbkéz mutató-ujjával alulról fogja a fejét, a hüvelykujj durva, megnövesztett körmével pedig behorpasztja a koponyát, ráadásul még kitöri az áldozat nyakát is. Az e fajta embereknél a szívtelenség oly fokú, hogy azt a kegyetlen gyilkolást oly egykedvűséggel végzik, mint akár csak a borsó kihüvelyezését S így a nagy havak idején, a „jó fogásra" következő napon, a vendéglők étlapjain pontosan megjelenik az uj fogás, már mint étel: „apró madarak hagymával", „Kleine Vögel mit Zwiebel" ; a gyarló ember gyarló háztartása rendben van. Eddig a kedvelt, finom zamatú, a táplálkozásra nézve fölösleges sült nyalánkság története. Most lássuk az érem másik oldalát is.