Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

VII Mert hiszen én a hitves szivén s a ti jóságtokon át meghallom azokat a hangokat ma is, a melyek nekem egykor olyan édesek voltak. Herman Ottó. Volt egy nehéz időszaka életemnek, mikor e könyvben foglalt apróságok iróját a családi tűzhely mellől messze tengerekre szólította ki a komoly munka és kötelesség szava — az északi madárhegyek tájára. Egyedül maradtam, néha hetekig sem hallva hirt arról, a kit szeretetem túlzott aggodalma ezer baj, küzködés, sőt életveszedelem közt vergődve állított elŐmbe. Az egyedüllét szorongó napjaiban fogant meg bennem az elhatározás, hogy összegyüjtsem uramnak a lapokban huszonöt év leforgása alatt elszórt apróbb dolgozatait — önzésből . . . magamnak! hogy az egyedüllét nyomasztó keservét megenyhítsem, hogy az idő- és térbeli távolság elválasztó hatalmát kijátszva — vele lehessek. Heteken keresztül naponta bejártam a nemzeti muzeum könyvtárába és forgattam az óriási foliansokat, kutattam, olvastam, irtam, mig végre összegyűjtöttem mind azt, a minek egy kis részét itt veszi az olvasó. A czélt elértem velük — akkor legalább. Ezek a kis rajzok elfoglaltak, lekötöttek; közel hozták hozzám a távollevőt, a ki azokból lelke egy részével beszélt hozzám.