Vadászatok négy világrészben 1887 / Kariudo. 2. bőv. kiad. Jolsva , Fülöp Szász Coburg-Gothai herceg Ő Fensége Erdőigazgatósága, 1910. / Sz.Zs. 1470

VI. Brazíliai vadászatok

egy harkályból állott, s ez volt 8 ember eledele három napon át! Hogy mi az az éhség, azt itt tanultuk meg. Hogy némileg föntartsuk magun­kat, félig elfonnyadt faleveleket főztünk meg. Szerencsére még maradt egy kis pálinkánk és nádczukrunk, különben menthetetlenül éhen kel­lett volna vesznünk, — a mint ez egy előttünk erre járt karavánnal meg is történt. További utazásunk azonban hasonlíthatlanul kellemesebb volt. Egy csónakot béreltünk, s néhány indiánt fogadván, csaknem négy héten át eveztünk a rengeteg széles folyamon lefelé. Az a kellemetlen oldala volt csupán e hajózás­nak, hogy folytonosan feküdnünk kellett a kes­keny, két fatörzsből összerótt canoe-ban; azonfelül sokszor ellenkező szelek is akadályoztak s vesze­delmes örvényeken és vízeséseken kellett át­hajóznunk. Legnagyobb szórakozásunk s úgyszólva egyedüli vigaszunk a vadászat volt. Valahány­szor kénytelenek voltunk partra lépni, azonnal felabajgattuk s átcserkésztük a pálmaligeteket és a pinheiros-erdőségeket (Araucaria brasiliensist). így ejtettünk a többi között majmokat (Cebus fatuelus), apró selyem-majmokat (Hapale peni­cillatus, brazíliai nyelven Sani), bőgő majmokat, (Mycetes fuscus); ez utóbbiak nem járnak nagy csoportokban, legfölebb ötével-hatával s ezek közül is csak a kinőtt hím egyedül viszi véghez a fülbántó ordítást. Ejtettünk továbbá óriási gyíkokat (Iguana brasiliensis, szemölcsös leguán), pánczélosokat (Dasypus gigás, brazíliai nyelven : - 54 -

Next

/
Thumbnails
Contents