Fülöp Szász Coburg-Gothai herceg Ő Fensége magyarországi vadászterületeinek és vadállományának uradalmak szerint való ismertetése. Jolsva , Fülöp Szász Coburg-Gothai herceg Ő Fensége Erdőigazgatósága, 1910. / Sz.Zs. 1469
ELSŐ RÉSZ. - VII. fejezet. Halászat és halállomány
VII. FEJEZET. Halászat és halállomány. A halászat is egyik ága lévén a sportnak, röviden erről is meg kell emlékeznünk. A murányi uradalom három folyójában, nevezetesen : a Garam, Gölnicz és Murány folyóban s azoknak összes mellékpatakjaiban — kivéve a Murány folyó Nagyrőcze alatti alsó részét — mindenütt előjön a pisztráng, a lepényhal és fehér hal. A halászat joga az egész murányi uradalomban a fenséges birtokost illeti; dacára ennek a nép, a hol csak titokban teheti, a haltolvajlást űzi, a mire a községi területeken átfolyó vizekben bő alkalma van. Ennek ellensúlyozására az uradalom mindent elkövet és a feljelentőket s elfogókat szépen jutalmazza, s az orvhalászokat a bíróságok által büntetteti; s a mióta ez életbe léptettetett, a halállomány emelkedik, a mit az által is előmozdítunk, hogy Vereskőn egy haltenyészdét állítottunk be, melyből a halállomány szaporítása céljából a pisztráng-ivarok a folyókba és patakokba kibocsáttatnak. Az emberi kártevők mellett a vidrák sok halat, a vízirigók pedig sok petét és apró ivart pusztítanak el; előbbiek csapdákkal, utóbbiak lelövetéssel pusztíttatnak s a mint a lőtáblázat mutatja, mindkettőből évről-évre tekintélyes szám fogatik és lövetik. Reméljük tehát a halállomány további szaporodását.