Hanvay Zoltán: Sport-szilánkok a vadászat-természetrajz és vizslászat köréből. / Budapest, Grill Károly, 1891. / Sz.Zs. 1435

2. Vadászat. - VII. A hetes szám elvégre is szerencsés volt

71 Egyszerre megszólal Lukács: el a szivarral, ezen a fán nem lophatta be tegnap a kakast az igazgató úr; s erre ismét: „hallja-e"? Én bizony nem hallottam semmit; de ő erősen állította, hogy lent a völgyben szól. Visszaemlékezve Pfob barátom tanácsára, hogy alólról próbálkozzunk, a mi már csak azért is ajánlatosabb volt, mivel igy — esetleg ha hirtelen nem találjuk — a nap nem alkalmatlankodhatik, nagy ívben, kövek, gödrök s omlásfákon által bevonultunk a völgybe, közbe fölreppentvén egy tojót. A begyepesedett uton hallgatódzva, semmi nesz, mig egyszer egy sűrű fenyőtömbből óriás robajjal ellovagol az én kakasom. Ösztönszerűleg utána nézek s alig 400 lépésnyire fölgallyaz egy erdei tisztás közepén álló fényőre s azonnal teljes erővel kezd dörögni. Lukács erre biztat: menjek neki. Igen ám! de a kövek, odúk, omlásfák, törmelékek mind oly dolgok, hogy a leggyakorlattabb egyénnek is kemény diók volnának. Azután, ha a tisztás széléig szerencsésen eljutnék is — a távolság miatt seréttel csak koczkáztatott lövést tehetnék! Ekkor egy meglehetősen czifra gondolatom jön. Megkérdezem Lukácsot: okos ember-e? Természetesen, ő igennel felel. Le tehát a puskával lábamhoz. El tudna-e felülről ama bizonyos fa irányába jönni? Persze, hogy el. Vissza tehát azon az uton, a melyen jöttünk. Azután, ha a kakas irányában lesz, midőn az n e m köszörül, recsentsen el az erdőben bent egy fenyőágat, a többi az én gondom. Combinatiómat arra fektettem, hogy már egy tyúkot felrebbentettünk s a felriasztott kakas nem ment messze — ugy bizonyosan közel van rendes mulatóhelye s ha csekély zajjal felrebbentik — vagy lent felgallyaz, hol hozzá lehet jutni, vagy röptön lelőhetem. Bármi legyen is azonban az eredmény, ott nem férhetvén hozzá, nem koczkáztatok semmit. Lukács elindul. A nap már kelt, s én háromnegyed óráig gyönyörködhettem kakasom hóbortjaiban. Majd már a nap sugarainál egyes parthiejainak szinét is kivehettem. Semmi sem volt rám elveszve. Soha e képet el nem felejtem. Egyszerre, midőn a kakas minden gyanú nélkül őrülten dürgött — megfordul s felém néz. A vér megfagyott ereimben, azt hivém, hogy Lukács eltévedve, alólról ment neki s akkor a Coburgéban lesz a kakas s adieu. Azonban az visszafordul, kiter-