Hanvay Zoltán: Sport-szilánkok a vadászat-természetrajz és vizslászat köréből. / Budapest, Grill Károly, 1891. / Sz.Zs. 1435
4. Vizslászat. - XVI. Néhány szó a nyilvános vizslaversenyekről
139 Kétségtelenül áll az, hogy a versenyek s a gyakorlati vadászat nem bírálható mindenekben ugyanazon szempontokból el. Hogy a verseny a tenyésztő critériuma arra nézve; mennyire bir az eb a veleszületett fajtulajdonságokkal természettől ; a vadászat pedig a vadászé arra nézve, miképen tette a nevelés ezen veleszületett fajsajátságokat gyakorlati szempontból még becsesebbé ? Ebből önként folyik: a verseny adja — a vadászat neveli az anyagot. Az elsőnek nem lehet feladata a „dressura" által győzni, hanem a veleszületett sajátságok magasabb foka által; utóbbinál ezen fajsajátságokat a dressura s gyakorlat emeli absolut értékre. Ez a helyes felfogás a versenyekről, melyek jogosultságát absolut szempontból senki meg nem tagadhatja. Hiszen, habár az angol addig, mig vizslája Trialeb, azt vadászatra alig használja ; később épen ezen nagy Trialgyőzőkből s ezek ivadékából lesznek a legjobb vadászebek, még a moorokon is, hová pedig a vadon száguldó eb legkevésbé való. Hanem hát mi nem vagyunk Angliában, nem tarthatunk „large kennel"-t. Mindazonáltal meg kell a verseny intézményét tartanunk; de egyszersmind azt viszonyainkhoz szabni. S hogy mégis kevés iránta az érzék, főoka az, hogy nem birták azt viszonyainkhoz alakítani. Mielőtt tovább mennénk, szabad legyen egy kitérést tennünk. Sohasem tett reánk kellemes benyomást, bármennyire becsüljük az angol vizsla temperamentumát és sebességét; az, hogy a continensen abban keresik a „virtust", hogy a helyett, hogy ezen becses tulajdonságot észszerűen fölhasználnák vadászati czéljainkra, daczára Angliától nagyon különböző vadászati viszonyainknak, uraink ügy a versenyeken, mint a vadászaton az által compromittálták az angol vizslát, hogy azt „elpace"-szelték, az az annyira túlhajtották, hogy azután az jóformán semmire sem volt való, a minek a szomorú vége az, hogy elrontották vizsláikat s a faj megérdemlett renomméeját annyira, hogy, ha e szegény állatok beszélni tudnának, okvetlenül följajdulnának: „ments meg Uram barátainktól !"
