Hanvay Zoltán: Az angol vizsla és ezzel összekötve a fajbeli tiszta tenyésztés / írta Kynophil. Budapest, Eggenberger, 1883. / Sz.Zs. 1482

VI. A vizsla és a vizslászat eredete

— 46 Hogy a vadászebek, úgy a miut azok ma vannak, nem léteztek, az ép oly ismeretes dolog, mint az, hogy volt ugyan ló is, de nem volt sem a mai carossier, sem a mai versenyló. Hogy a mai fajok kultúrtenyésztés eredményei, az kétséget nem szenved, s azt mi tagadhatnék legkevésbbé, kiknek szemei előtt ment által csaknem a legtöbb faj a beata mediocritásból azon tökélyre, melyben ma már az emberi kombináló értelem bámulatos tenyészeredményeit látjuk. Azonban az is tagadhatatlan, hogy bizonyos czéltudatos működés már őseinknél is volt, s lehet, hogy egyetlen fajból, lehet, hogy többől is, melyekben felfedezték a czéljaikra alkalmas rudimentumokat, részint ezeknek oly egyénekkel való keresztezése által, melyek az amabban hiányzó tulajdonságokkal birtak, hovatovább czéliránvosabb segédeket tenyésztettek maguk számára. A vad szimatját megérezni olyan, a milyen képességgel valamennyi eb bir, s alig akad egy is. mely ennek felvételekor kissé meg ne hőkölne. Azonban, habár annyit tudunk is, hogy mai összes vizsláink ősanyja a hagyományok szerint, az ó-spanyol pointer és a spaniel volt. hogy ezek ismét honnan eredtek ? arról hallgat a krónica. De hogy ezek nem képezték a vadászebek prototyp alakját —- az világos abból, hogy ősapáinknak a kettő közül egyikre sem volt sziikségök. Nekik oly eb kellett, mely a vadat vagy lefülelni, vagy elfogni birja, s később, mely azt az ijj elé hajtsa. A madárvadászat, a vizsla valódi világa, tudjuk, hogy már későbbi kornak a szenvedélye, valamint azt is ismerjük