Habsburg Rudolf: Utazás a Keleten (Budapest, 1883)

I. Kötet - IV. Rész. (Megérkezés Siutba. A nílusi hajó. Utazás a Níluson Assuanig. Philae

144 Alig tanulta meg ismerni őket, már is a győzelem s a túlsúly folytán hatalmába kerítette őket. Oly király ez, a ki az istenes művekben, templomok építésében, képeik felállításában, áz áldozatok szaporítá­sában, a kenyér és sör sokaságában, a mai napra és örök időkre szóló galambokban és szárnyasokban gyö­nyörűségét leli. Az ő (ünnepének) napjaiban nincs szükség az ökrökben s kecskékben. Mindennel, bikákkal és borjukkal s számtalan szár­nyassal ellátva adja át templomát az urának (azaz: az elephantini templomot Chnum istennek). Ekként van e templom egész terjedelmében kenyér, bor- és sör-áldozatokkal megajándékozva. 0 ismételten ugy rendelé az emberek bámulatára, a népek elismeré­sére, a mi után vágyódnak az atyák és az istenek.« E szép és érdekes feliratot vadászat közben lelte Brugs s elhatároztatott, hogy a fekete gránit, Assumból visszautazva, Errnentből elhozatik. Rövid ott tartózkodás után folytattuk utunkat. Oly pontra jutottunk csakhamar, a melyen a Nilus éles szöget képez, e ponttól a hegyek mind a két oldalon közelebb és közelebb lépnek, mígnem Gebelénél meredek falai a folyamba függnek; kiválóan szépek az arab par­toknak s a puszta és magas Gebeli bércek hegyzugai, zsiklái, meddő kőhalmazai. A hajó fedélzetén valánk épen, a felséges tájékot élvezve, midőn egy zátonyon fekvő s keselyűkkel körül­vett bivalyhullát láttam meg. A messzelátóval felfedeztem, hogy a fakó keselyűn kivül, benső Afrikának keselyűje, a kék fejű is jelen van.

Next

/
Thumbnails
Contents