Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Lövésre való beugrás

Az elrontott vizslának liibái stb. 91 tani, — ha ezt tenni nem akarnánk, ebünk tökéletes nem lesz. Az ilyen ebet használni ugyan lehet, ele nagyobb igenyeknek nem fog megfelelni soha. Lehet az ebet más módszer szerint arra is megtanítani, hogy a lövés után állva, helyben maradjon, hanem ez a módszer nem is praktikus, nem is oly szép, mint ha az eb fekszik. A fekvésnek meg van az az előnye is, hogy a fekvés alatt az eb első tüzét mindig kifuja, lecsendesedik, és nyugodtan lehet vele tovább vadászni. Az eb nincsen kitéve semmi kísértésnek, nem látja végig, mint a fennálló eb, az egész jelenetet; megállja a nyulat, hallja a lövést, látja az elhibázott nyulat tovább szaladni stb.! De ha mégis egy ilyen ebünk van, s ez más tekintetben egészen kielégítő, az ilyen ebet vigyük ki vad nélküli területre, — később oda is, a hol vadat találunk. Vadas területen, ha az ilyen eb nyulat állana vagy bármi mást is, ne lőjünk a vadra, hanem a kitaposásnál, midőn a vad már elszaladt vagy elrepült, az eb előtt állva, a vadra semmit sem ügyelve, midőn ebünk felé vagyunk fordulva, ujjunkat felemeljük mellünk magasságáig, — és hosszú pisszentéssel figyelmeztetjük a nyugodtan való maradásra. Ha nyugodtan maradt, hozzá megyünk és megdicsérjük, ezt ismételjük néhányszor. Igen ajánlatos, ha lőfegyver helyett pisztolyt viszünk ki, és a lövésre való beugrást ezzel szoktatjuk le. Ha már az eb vad előtt nyugodtan viseli magát, s tapasztalja, hogy lövés nem történik az általa állott vadra, mindenesetre szokatlan dolog történt vele, s így már kijött rendes szokásából is. Az ebet vezetékre kell vennünk; a vezetéket jól kézben tartva megállunk, az ebet pedig ujjunkkal és pisszentéssel