Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Szófogadatlanság

Az elrontott vizslának liibái stb. 77 Ha nem akarná teljesíteni, lenyomjuk, és ha még úgyis erőszakoskodnék, visszavisszük börtönébe s

1

4 Aj

2 óra múlva ismét előveszszük s a próbát ismételjük. Ha az eb megadta magát és szépen lefeküdt, simítsuk meg, dicsérjük meg és szabadítsuk fel az evésre. Ez így történjék minden nap. Az ebnek mindig csak annyit adunk enni, hogy egy-két óra múlva, ha ismét megkináljuk az eledellel, azt szívesen fogadja. A fektetést commandóra mindaddig gyakoroljuk, míg abban nem tökéletes, s azt a leggyorsabban nem csinálja. Ha a fekvést egész precisitással végezi, akkor a kommandóhoz egyúttal karunkat is fellökjük; később a fekvést csak karunkkal dirrigáljuk, ha erre is correcte fekszik, előveszszük a lefektető sípot és minden alkalommal, ha fektetni kívánjuk, előbb karunkat lökjük fel s egyidejűleg fuvjunk bele a sípba. Rövid idő múlva tudni fogja, hogy sípszóra is feküdnie kell. Ha a lefektetés tökéletesen megy, vezetéken sétáltatjuk egy egész héten át, naponta többször. Sétálás közben azonban minden 2—3 perczben használjuk a commandót, akár fütytyel, akár szóval s mindannyiszor, a hányszor levágta magát, lehajlunk hozzá és helyes magaviseletéért dicsérjük meg. Ha mindezek tökéletesen mennek, kiviszszük vadnélküli helyre, mint azt fentebb mondottuk, lefektetjük, aztán megsimogatjuk s intünk neki, hogy menjen előre. Ha 5—6 lépést ment, reá kiáltunk »dropp!«, »feküdj« stb. Miután a közelség folytán még kézben van, bizonyosan le fog feküdni. Lefekvéskor hozzá megyünk, megdicsérjük s ujabban keresésre indítjuk. Most távolabbra eresztjük, ha 50—60 lépésnyire vau, a hívó füttyöt hallatjuk, de mielőtt ezt tennénk, lefekszünk a