Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Az idomítás

Az idomítás 28 lünk előtt fenyítésre tartva piszentiink neki, és vagy lefektetjük vagy leültetjük, és csak ha csendesen viseli magát, dobjuk el ismét az aportot. Mindezt naponta többször kell próbálgatni, de mindig csak addig, hogy a kölyök bele ne fáradjon. Arra különösen kell figyelnünk, hogy az aportirozó kölyköt soha meg ne verjük mert aztán az aportirozásra nem lesz semmi módon szoktatható. Vannak kölykök, melyek komolyabb természetűek és még játszani sem szeretnek, s így az aportért sem lelkesülnek valami nagyon és a világért sem aportiroznak. Ezeket, kivált ha angol telivérek, nem egy könynyen lehet az aport előliozására birni. Egy más módot későbben még felemlítek, melynek használata néha sikerre vezet. Vannak ebek, melyek csak idősebb korukban szokják meg az aportirozást. Ha ebünk már az eldobott tárgyat előhozza, akkor el kell azt előle dugni és »keresd« stb. szók használata mellett az aport megkeresésére biztatni és ha előhozza, le kell ültetni, s csak akkor kell elvenni tőle az aportot. Igen természetes, az aport átvétele előtt meg kell őt dicsérnünk. Ha mindezekkel rendben vagyunk, ha csak tehetjük, ne mulaszszuk el, hogy a 4—6 hónapos kölyöknek bármiféle vadat, — legyen az varjú, vagy akármi más szárnyas vad, — lőjjünk s előbb csak a szárnyakat, később az egész testet aportiroztassuk. Eleinte nem kell az ebet lefektetni, hanem az eldobott szárny után azoünal el kell ereszteni és rövid idő múlva el fogja hozni az egész madarat. Vannak finnyás érzékeny vizslák, s a lőtt varjut