Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Az idomítás

Az idomítás 28 bán történjék. Hosszú időre, különösen kezdetben, ne kivánjuk a fekvést, mert az eb könnyen megunja és nem érnénk vele czélt. Ha két lieti gyakorlat után a tanuló a lefekvést a tányér előtt jól csinálja, akkor lehet őt napközben többször is fektetni. Hogy az eb mentül hamarabb megtanulja a fekvést, czélszerű, ha valami jó falatot, például tejbe mártott kenyeret, vagy egy kis pecsenye darabot teszünk elébe a földre és lefektetjük; ha jól kitartotta a fekvést, megdicsérjük s megengedjük, hogy az elébe tett falatot megegye; később aztán elébe dobjuk a hús vagy kenyér darabot, s hallatva a kommandót: «dropp« — lefektetjük. Ha az első próbánál nem, de a második, harmadik próbánál bizonyosan sikerülni fog a gyors lefekvés. Ha gyorsan nem akarna lefeküdni, azonnal hozzá hajlunk és lenyomjuk. Ha kommandóra elég gyorsan lefekszik, következik a kézfelemelésre való fekvés tanítása, mely abból áll, hogy a kommandó kimondáskor gyorsan egész karunkat sebes mozgással függőleges irányban fellökjük. Ilyenkor jó, ha vagy dobbantunk egyet lábunkkal, vagy pedig a láb gyors visszaliuzásával csekély zajt csinálunk, hogy így a lefekvés annál gyorsabban történjék. Igen természetes, hogy az ebnek a tanítóval szemben kell állania. Ha megtette kivánságunkat, azonnal megdicsérjük és ismét nyujtunk neki egy kis jó falatot, ha nem tette volna meg, azonnal hozzá hajlunk és lenyomás által figyelmeztetjük parancsunk teljesítésére. Ha kézfelemelésre már tökéletesen fekszik, következik a durranásra való lefekvés; hogy ezt elérhessük, következőket kell tennünk: Az ebet le kell fektetnünk