Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Nagyot hallás

98 Fónagy : A vizslaidomítás hogy a síp hangja füléig jutott. Többször fuvogatunk gyengébben a sípba, míg végre a hang után az eb meg talál bennünket. Az eb elől való elbuvást és hivogatást kell gyakrabban ismételni és ebünk figyelmes leend. A síp hangját meg fogja szokni észrevétlenül, s meg fogja tanulni, hogy a síp hangra figyelnie kell, s hogy arra esetleg a vezetőjéhez kell mennie. Egy más módja is van még annak, hogy miként lehet az ebet a nagyot hallásáról, illetve az akaratos nagyot hallásáról leszoktatni. E másik módszer az, hogy egyszeri fiityölés után ebünknek nem fiitytyentünk többet, hanem vagy jobbra, vagy balra, de egészen ellenkező irányba fordulunk, mint a melyben ebünk keres. Az eb, ha észre veszi, hogy őtet a faképnél hagytuk, minden esetre oda fog menni, a hol vezetője jár. Egy-két próba után az eb már hátra fog nézni a füttyre, akkor aztán inthetünk neki azon irányba, melyben akarjuk, hogy keressen. Hanem ilyenkor még magunknak is mindig tenni kell néhány lépést azon irány felé, melyben ebünket kerestetni kívánjuk. Ezen módszereknek bármelyikével czélt érhetünk, és leszoktathatjuk a nagyothallásról, mely nem más, mint az appel hiánya. Az appel hiányából a legveszedelmesebb bajok szoktak fejlődni, — persze nem szervezetileg, hanem erkölcsileg és az ilyen eb, ha megszokja a nagy kiabálást, illetve nem hallgat szép szóra, és szimulálja a siketet, később biz az utána megy mindennek és akkor már ember legyen, a ki óriási hibáit helyre tudja hozni. Azért tehát vigyázat, óvatosság kell mindig a vizsla vezetéséhez és minél kevesebb beszéd.