Egerváry Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 3., bőv. kiad. Budapest, Egerváry Gyula, 1891. / Sz.Zs. 1456
Vadász-bérleti ügyek
— 27 — »Z. község vadászterületének bérbeadása kérdésében folyó évi február 21-én 319. sz. a. hozott azon határozatát, melylyel a nevezett községben folyó évi január 16-án megtartott s előzőleg a körjegyzőség területén szabályszerűen meghirdetett nyilvános árverés eredményéhez képest az illető vadászterületnek Zs. Gy. l...i lakos, mint legtöbbet igérő részére történt bérbeadása B. S. t. . . .i lakos magasabb utóajánlatának ügyelmen kivül hagyásával helybenhagyatott, B. S. által ez ellen közbevetett s a folyó évi május 30-án 954. szám alatt tett alispáni jelentéssel {elterjesztett felfolyamodvány folytán felülvizsgálván, azt a felfolyamodás elutasítása mellett annak megjegyzésével hagyom helyben, bogy a szabályszerűen megtartott nyilvános árverés befejezése után tett tuligéret nem szolgáltathat törvényes alapot arra, hogy a szerződés, az árverésen legtöbbet igért egyén mellőzésével, a tuligérővel köttessék meg.« A községi vadászterület bérbeadása iránt kötött szerződés törvényszerüség-ének elbírálásánál, nem a szerződés kelte, hanem azon nap veendő tekintetbe, a mely napon az árverési feltételek a községi képviselet által meg-állapittattak. A veszprémmegyei alispán a Mező-Komárom község vadászati területére nézve K. J. bérlővel 1883. évi április 22-ikén megkötött szerződést azon indokból nyilvánította érvénytelennek, mert az 1883. évi XX. t. cz. 3-ik §-a, községi vadászterületeknek legkevesebb 6 évre bérbeadását rendeli el, — a bérszerződés pedig ennél kevesebb időre, t. i 3 évre köttetett, tehát a törvény fentebbi rendelkezése meg nem tartatott. Az 1883. XX. t.-cz., 1883. április 9-én lépett hatályba, és igy az ezen náp után kiadott községi vadászterületek csakugyan nem 3, hanem legalább 6 évre voltak törvény szerint bérbeadandók. — Az alispán vonatkozó határozatát azonban a belügyminiszter, 1884. évi 60705 sz. rendeletével, a bérlő által közbevetett felfolyamodás folytán feloldotta, és pedig azon indokolással, »mert a bérszerződés alapjául a községi képviselőtestületnek a bérbeadás elrendelése iránt 1883. évi márczius 17-én, tehát az 1883. évi XX. t.-cz. április 9-én lett életbeléptetése előtt hozott határozata szolgálván, azon körülmény, hogy a bérszerződés a későbben életbelépett törvényben előirt 6 évnél kevesebb időre köttetett, — tekintettel arra, hogy az a korábbi törvény hatálya alatt keletkezett s a törvényszerű községi határozatnak csak folyományát képezi, a bérbeadási intézkedés megsemmisítésének elégséges indokául elfogadható nem volt.«