Egerváry Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 3., bőv. kiad. Budapest, Egerváry Gyula, 1891. / Sz.Zs. 1456
Vadász-bérleti ügyek
— 20 — »Czimednek mult évi julius hó 22-én 16282. sz. alatt hozott határozatát, a melylyel a Kis-Sitke község vadászterületének bérbeadása iránt az 1885. évi junius hó 5-én megtartott árverés eredménye alapján ugyanazon év junius 21-én a községi biró mint bérbeadó és Kiss Lajos mint bérbevevő között kötött szerződés a Nagy Sándor alsó-patyi községi lakos és kis-sitkei birtokos részéről közbevetett felfolyamodás elutasítása mellett helybenhagyatott, az ezen határozat ellen Nagy Sándor kis-sitkei birtokos által közbevetett s (czimednek) mult évi szeptember 7-én 19772. sz. a. kelt jelentésével felterjesztett felfolyamodás folytán felülvizsgálván, azt hatályon kivül helyezendőnek s Kis-Sitke község képviselőtestületét a községi vadászterületnek ujabb árverés rendjén a törvény és szabályrendeletek rendelkezéseinek pontos szem előtt tartásával eszközlendő bérbeadására utasitandónak találtam. Mert a bemutatott tárgyalási okiratok s jelesen a f. évi február 31-én Kis-Sitke község képviselőtestületi ülésében felvett jegyzőkönyv szerint, a bérbeadás megállapítása tárgyában mult évi junius hó 5-én tartott képviselőtestületi ülésre Nagy Sándor bárha a képviselőtestületnek legtöbb adót fizető tagja, meg nem hivatott s a bérbeadásról, daczára annak, hogy a bérbeadás némely, az ő tulajdonát képező földekre is kiterjed, nem értesíttetett, sem a bérbeadás kérdésében hozott határozat, az 1883. évi február 10-én alkotott községi szabályrendelet ellenére, mely szerint a 100 frton felül adót fizető földbirtokosok a községi ügyekben hozott határozatokról elismervény mellett értesitendők, neki kézbesitve nem lett, s az eljárás e részbeni hiányát az, hogy felebbező gazdatisztje az árverésen minden meghatalmazás nélkül jelen volt és abban részt vett, nem pótolhatja.« Községi vadászati jog- bérbeadásánál oly kikötés, hogy a körjegyzőnek a vadászás minden ellenszolgáltatás nélkül megengedtessék, mint a község, illetve a vadászati jog értékének kárára szolgáló feltétel: helyt nem foglalhat. Ily értelmű kijelentés foglaltatik a belügyminiszternek X. vármegye alispánjához 1889. évi 62.682. szám alatt intézett következő rendeletében: >.Czimednek f. évi julius 23-án 15,408. szám alatt hozott határozatát, melylyel a H. községet és az ottani gazdaközönséget illető vadászati jog haszonbérbe adása czéljából folyó évi .junius hó 18-án megtartott árverési eljárást megsemmisítette, az árverés eredménye alapján kötött szerződéstől a jóváhagyást megtagadta és a vadászati jognak uj árverésen leendő haszonbérbeadását rendelte el, H. község elöljáróságának felebbezése folytán felülvizsgálván, tekintve, hogy a körjegyző javára az árverési feltételek között tett kikötés a vadászati jog értékét tetemesen csökkentette és ez által a község károsodását idézte elő, helybenhagyom