Egerváry Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 3., bőv. kiad. Budapest, Egerváry Gyula, 1891. / Sz.Zs. 1456
Fegyver- és vadászati adó, birság- és illeték ügyek
— 116 főispánjához, mint a közigazgatási bizottság elnökéhez folyó 1888 évi 55.585. szám alatt intézett alábbi rendeletében: »A kormányzatára bizott vármegye alispánjának, mint a közigazgatási bizottság helyettes elnökének folyó évi augusztus 16-án 351. szám alatt tett felterjesztésében arra való hivatkozással, hogy a fegyveradóról és vadászati adóról szóló 1883. évi XXIII. t.-cz. 38. §-a szerint a vadászati jegy elnyerése iránti bejelentések látt.amozását megtagadó vagy a már kiszolgáltatott vadászati jegynek visszavonását elrendelő elsőfokú főszolgabírói határozatok ellen közbetett felfolyamodások érdemében másodfokban a közigazgatási bizottság tájékoztatást kér a részben, hogy vájjon ily esetekben, a midőn a főszolgabíró a láttamozást a most idézett törvény 36. §-ának e) pontja alapján, t. i. a miatt tagadja meg, mert a törvény ezen pontjának rendelkezése szerint azoktól, kik valamely vadászati kihágás miatt jogérvényesen elmarasztaltattak, a láttamozás a büntetés letelte után három évre terjedő időre megtagadandó : a közigazgatási bizottság, mint íelebbviteli hatóság fel van-e jogosítva arra, hogy az elitélésnek alapul szolgált kihágás elbírálása után csekélyebb beszámítás alá eső vadászati kihágások eseteiben az elsőfokú határozat megváltoztatásával megadhassa az engedélyt a vadászati jegy kiszolgáltatására olyan egyéneknek, kiktől azt a főszolgabíró a vadászati kihágás miatti jogerős elitéltetés hatálya alapján megtagadta. Ezen telterjesztés nyomán értesítem czimedet, hogy a közigazgatási bizottságnak, mint íelebbviteli hatóságnak, a fentebb érintett esetekben csak annak elbírálása állván jogában és kötelességében, hogy vájjon a felebbezés utján elhatározása alá került esetben csakugyan fenforognak-e azon törvényszerű akadályok, melyek alapján a törvény 36-ik s ezzel kapcsolatos 38. §§-ai értelmében a vadászati jegy elnyerése iránti bejelentéstől, a láttamozás tekintet nélkül a kihágás mérvére feltétlenül megtagadandó, illetőleg a melyek alapján ugyancsak tekintet nélkül a kihágás mérvére, a vadászati jegynek visszavonása feltétlenül elrendelendő, a mennyiben ezen akadályoknak tényleges fen forgása felebbezés alatt álló esetben beigazolva van, méltányossági szempontok nem szolgálhatnak törvény szerint elfogadható indokául annak és nem jogosítják f'el a közigazgatási bizottságot arra, hogy az a törvény határozott. rendelkezése alapján hozott elsőfokú határozat megváltoztatásával oly másodfokú határozatot hozzon, mely a vadászati kihágási ítéletnek a 36. §. e) pontjában körülirt joghatályát megsemmisit.se és pedig a fentebb előadottakon kivül még azon okból sem, mert a többször idézett törvény, jogerős Ítélettel ellátott vadászati kihágások között a joghatály tekintetében különbségét nem tesz, sem ebben a joghatályt, megsemmisítő méltányossági szempontokról emiilés téve nincs.«