Egervári Gyula (szerk.): Vadászati ügyekben hozott Kormány-rendeletek, határozatok, döntvények és szakvélemények gyűjteménye 2. rész. / Budapest, Károlyi György, 1897. / Sz.Zs. 1444/2

I. Vadászbérleti ügyek

ség a neki kiadott vadászati bérlet czimén 499 frt bérhátralék iránt pert indított, K. János, a perben azzal védekezett, hogy mi­után a bérszerződést ő H. Mór jogutódjára utruházta, neki a köz­ség iránti kötelezettsége megszűnt. Az első bíróság K. János alperest következő indokok alapján elmarasztalta : mert az 1883. évi XX. t.-cz. 3. §-a szerint a vadászati bérleti szerződés alispánilag helybenhagyandó és ha a bérlő a szerződést másra akként akarja átruházni, hogy ezen átruházás a községre is effektussal birjon, kell ezen ujitást is alispánilag jóváhagyni, hogy pedig ezen ujitást az alispánnak ajánlhassa, ismét szükséges erre a közgyűlés meg­tartása, mivel különben a községnek intézkedése a hivatkozott törvény és az 1886. évi XXII. t.-cz. 112. §-a szerint semmis; és miután Hlobuka községe soha sem bocsátotta ki alperest bérleti kötelezettsége alól, magától értetődik, hogy felperesnek kötelessége is a szerződést végrehajtani. A pozsonyi kir. ítélőtábla az első bíróság Ítéletét megváltoztatta s a községet keresetével elutasította azon indokból, mivel alperes K. János tanukkal beigazolta, hogy a vadászati bér czimén a község pénztárába a község követelése befolyt. A kir. Curia e másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az első bíróság ítéletét hagyta jóvá és pedig annak indokolásával azért is, mert a község részére teljesitett fizetés ténye, minthogy a községnél hivatalos zárszámadásoknak kell vezettetni, nyugtat­ványnyal igazolandó. Községi vadászterületnek szabadkézből történő bérbeadásánál az 1886. évi XXII. t.-czikk 112. és 113. §§-aiban foglalt rendelkezések megtartandók. A m. kir. belügyminiszter 1896. évi 69681. sz. határozata, N. vármegye közönségéhez. — A mult évi október hó 24-én tar­tott bizottsági közgyűlésében 348. sz. alatt hozott határozatával a (czim) megtagadta jóváhagyását K. M. község képviselőtestületének a mult évi julius Ifó 21-én létrejött és felebbezéssel megtámadott ama megállapodásától, mely szerint K. M. község vadászterülete az 1896. év elsejétől számítandó hat évre T. V. és társai, k. m—i lakosoknak évi 50 frt haszonbérért a nyilvános árverés mellőzésé­vel szabad kézből bérbe adatik. Ezen közgyűlési határozat ellen T. S. és társai a mult évi deczember hó 19-én felebbezéssel élvén, azt felülvizsgáltam és indokainál fogva annál inkább helybenhagy­tam, mert felfolyamodók is beismerik azt, hogy ezen községi java­dalom bérbeadásánál az 1886. évi XXII. t.-cz. 112. és 113. §§-aiban foglalt rendelkezések meg nem tartattak, a mit egyébként az iratok közt elfekvő képviselőtestületi eredeti meghívó is kétség­telenül bizonyít; azon kifogások pedig, hogy a most emiitett

Next

/
Thumbnails
Contents