Egervári Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormány-rendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 2. bőv. kiad. [Budapest], [s.n.], [1888]. / Sz.Zs. 1459

Fegyver- és vadászati adó birság- és illeték ügyek

— 77 — jegynek visszavonása feltétlenül elrendelendő, a mennyiben ezen akadályoknak tényleges fenforgása felebbezés alatt álló esetben beigazolva van, méltányossági szempontok nem szolgálhatnak törvény szerint elfogadható indokául annak és nem jogosítják fel a közigazgatási bizottságot arra, hogy az a törvény határozott rendelkezése alapján hozott elsőfokú határozat megváltoztatásával oly másodfokú határozatot hozzon, mely a vadászati kihágási ité letnek a 36 §. e) pontjában körülirt jog hatályát megsemmisítse és pedig a fentebb előadottakon kivül még azon okból sem, mert a többször idézett törvény jogerős Ítélettel ellátott vadászati kihát gások között a joghatály tekintetében különbséget nem tesz, sem ebban a joghatályt megsemmisítő méltányossági szempontokról amlités téve nincs." * is A vadászati jegy visszavonását a láttamozásra hivatott törvényhatósági tisztviselő', nem pedig a rendőrbiró rendeli el. Ily értelmű kijelentés foglaltatik a belügyminiszternek Sop­ronvármegye közönségéhez 1886. évi január hó 11-én 62 kih. sz alatt intézett következő rendeletében : ,,A vármegye alispánjának 1885. évi deczember hó 20-án 115 kih. sz. a. kelt másodfokú Ítélete, mely szerint a kapuvár­járás szolgabirája által elsőfokú ítélet helybenhagyásával H. A. röjtöki lakos az 1883. évi XX. t. cz. 27. §-ba ütköző éjjeli orvi vadászat által elkövetett kihágás miatt az 1883. évi XX. t. cz. 27. §-a alapján ugyanezen törvénycziklc 36. § a szerint felosz tatandó 150 frt pénzbüntetésben, nem fizethetés esetében 15 napi elzárásban, továbbá 2 frt kártérítésben, 8 frt eljárási és a fel­merülhető tartási költségek megfizetésében marasztaltatott el, s vadászati jegyének az 1883. évi XXIII. t. cz. 37. §-a értelmében leendő visszavétele elrendeltetett, az elmarasztalt által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván, felhozott indokainál fogva azon módosítással hagyatik helyben, hogy miután a vadászati jegy visszavonását a láttamozásra hivatott törvényhatósági tisztviselő rendeli el, nem pedig a rendőrbiró, a jogérvényes ítélet a látta­mozásra hivatott törvényhatósági tisztviselővel közlendő." * * Ha a vadászati jegy elvesztett, vagy megsemmisült, ujabb jegy csak azon esetben szolgáltatható ki, ha azon időtartam hátralevő részére, melyre az elveszett vadászati jegy ki­állítva volt, a megfelelő bélyegilleték lefizettetett. Ily értelemben határozott a belügyminiszter B. N. megye

Next

/
Thumbnails
Contents