Egervári Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormány-rendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 2. bőv. kiad. [Budapest], [s.n.], [1888]. / Sz.Zs. 1459

Vadászat kihágási ügyek és eljárás

A mezőre ebeket kivinni tilos. E tárgyban a rn. kir. belügyminiszter 69399/886 sz. a. következő általános rendeletet bocsátotta ki: „A vadászatról szóló 1883 évi XX. t. cz. 16 §-a értelmében a vadászatra jogosultakon kivül senkinek sem szabad a vadá­szati területre bármi fajú ebeket bocsátani ; kivétetnek a nyáj­őrök, kik azonban kötelesek ebeik nyakára oly nehezéket füg­geszteni, mely első lábaik térdein alul 3 centiméternyi távolságra lóg alá. — A törvény 32-ik §-a értelmében pedig, a ki ebét szándékosan valamely reá nézve tilos vadászati térre viszi, úgy­szintén az is a ki a nyájőrző ebekre vonatkozó intézkedés ellen vét, 1 frttól 10 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. — Ezen kihágások esetében az illetékes bíróság — a törvény 39. §-a szerint — csak a vadászattulajdonosok, vagy haszonbérbe adó, avagy haszon­bérbe vevő panaszára tartozik eljárni ; tehát a közrend fentartá­sára felállított hatósági közegeknek vagy községi elöljáróknak feljelentése folytán, vagyis pusztán hivatalból nem üldözendők. Tekintettel azonban arra, hogy ezen (az idézett törvény 16 §-ába ütköző s a 32-ik §. szerint minősülő) kihágások nemcsak a vadá­szatra jogosítottak érdekeit sértik, hanem közérdekből — a vad­állománynak a törvény által czélzott védelme szempontjából — is figyelmet, sőt megtorlást igényelnek : felhivandónak találtam a törvényhatóságot, miszerint megfelelőleg intézkedjék, hogy a tör­vény (47. §-a) értelmében a vadászati kihágások elbirálására ille­tékes elsőfokú hatóság, a hivatalos jelentésekből tudomására jutott fentebb emiitett kihágási eseteket, a panasz emelésére jogosultak­nak kellő időben tudomására hozza és pedig ugy, hogy módjuk­ban álljon ezeknek jogsérelmeik orvoslása végett panaszemelési joguknak — a vadászati kihágások büntethetőségének elévülésére (a törvény 45. §-ában) meghatározott három havi időn belül — érvényt szerezni, s hogy igy azután a közérdek kívánalmának is elég tétessék." * * * Az, ha valakinek kutyája idegen vadászterületen kóbo­rol, azon esetben ha az ebet nem a tulajdonos vitte, vagy bocsátotta a vadászterületre, a vadászati törvény 3*

Next

/
Thumbnails
Contents