Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A vizsla bevezetése 63 A vizsla lassan utánunk fog jönni s pórázra vehető, vagy a nyugodtan kimondott »hasalj!« vezérnyszóra engedelmeskedni fog. Ha ily módon hatalmunkba került, nem szabad sem nyaklórángatással sem ütéssel büntetni, hanem addig kell pórázon vezetni, mig magától élénkebb kezd lenni s kedvet kap a kereshez, mihelyt vadat lát vagy érez. Ezt azonban még nem szabad megengedni ; a vizslát hasaltatva egy negyed óráig pihenünk s csak azután lehet tovább kerestetni. Hasonló módon járunk el akkor is, ha az eb a hivásra nem engedelmeskedik. A vizslával látszólag mitsem törődve tovább megyünk, kikeresünk egy alkalmas helyet, hová leülhetünk vagy leheveredhetünk s kényelmesen rágyujtunk, esetleg evéshez látunk. Rövid idő alatt a bűnös utánunk fog sompolyogni, de addig rá sem kell hederiteni, mig meg nem foghatjuk; ekkor szó ós büntetés nélkül pórázra vesszük, haza vezetjük s csak másnap visszük ki ismét a mezőre. Ha a vizsla azonban a büntetéstől való félelmében haza szaladt, akkor aznap nem beszélünk vele, másnap a szobaidomítás gyakorlatait korállon ismételjük s egy pár napig pórázon vezetjük a vadászterületen. Legczélszerübb oda vezetni, honnan megszökött s ha van egy második vizsla rendelkezésre, ezzel kerestetünk s ezt folytonosan dicsérjük és kedvezünk neki. Ilyen módon az eb levetkőzi félénkségét, bizalmas lesz gazdájához s többé nem fog megszökni. Ha megbizható emberünk van, akkor azzal lehet a szökevényt vagy félénk ebet megfogatni, ki a nélkül, hogy bántaná hozzánk vezeti; ha ilyenkor verés helyett egy jó falatot kap gazdájától, a bizalom hamar megjön. Jester főerdőmester az apróvad vadászatát tárgyaló munkájában igen érdekes esetet beszél el egy rendkivül nyakas ebről, mely a vadászatról haza szökött s melyet ő daczára a nagy távolságnak oda vezetett vissza a honnan elszökött. Ez talán egyik-másik előtt fölösleges munkának s túlságos gondosságnak látszhatik, de jogtalanul; a körülményeket kellőleg megfontolva kitűnik, hogy Jester csakis így járt el helyesen, mert az illető vizsla nemcsak hogy el volt rontva, hanem egyszersmind a lövéstől is félt, mi a vele való bánást még jobban megnehezítette. Ezen tény a mellett bizonyít, hogy az egészen elromlott vizsla idomítása alkalmával igen könnyen előállhat azon eset, hogy az idomító órányi távolságból kénytelen a szökevényért visszamenni s megfelelő büntetés után visszavezetni oda, hol az engedelmességet felmondta gazdájának. Ebből azonban levonható azon tanulság is, hogy az elrontott ebet a pórázról elereszteni addig nem lehet, mig a teljes javulásról biztosak nem vagyunk. Félénk ebeknél a póráz alkalmazása kitűnő szolgálatot szokott tenni, mert ezt már a szobaidomítás alatt megszokják és így nem nagyon félnek tőle. Szabály legyen az is, hogy ha a vizsla féltében lefekszik sohase menjünk hozzá, mert ezzel könnyen megszokja, hogy ha hibázott nem jön előre; bármennyi időbe kerüljön, a vizslát kell arra birni, hogy hozzánk jöjjön s addig ne vegyük pórázra, mig egészen lábunkhoz nem jött.
