Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A vizsla bevezetése 57 Szigorúan kell arra ügyelni, hogy a vizsla mindig leüljön, valahányszor vad kel előtte s mozdulatlanul maradjon addig, mig a lelőtt vadért nem küldjük, vagy tovább nem kerestetjük. Ha látjuk, hogy a vad a tűzben összeesett, akkor ne siessünk a »hozd el!« parancsszóval; ellenben ha még él, azonnal utána küldhetjük. Ha jól keres, meg kell nagyon dicsérni, ellenkező esetben büntetendő és pórázon kell tovább kerestetni. A korlátlan nyúlhajszolást nem szabad megengedni, már azért sem, mert tavaszszal igen könnyen poczos nyulat, vagy őszszel egészen fiatal süldőt foghat Az ilyenfajta nyúlfogással, ha azt meg is hozza, csak a legnagyobb zavarba hozza az idomítót, mert a hajszolásért büntetést érdemel, a vad elhozásaért pedig dicséretet. Ha már a baj megtörtént, legjobb úgy az egyiket, mint a másikat elhagyni; a vadat félre kell dobni, többet azt nem szabad elhozatni, hanem tovább kell menni. Ha azután őszszel a vizsla mereven nyulat áll, mit rendesen meg lehet ismerni, a vizslát hasaltassuk, a nyulat ugrassuk ki és a vizslát tartsuk hasaló helyzetben. Ezáltal, különösen érzékenyebb természetű ebbel elérjük, hogy a nyúlra nem is vet ügyet; mi nem hátrányos, mert őszszel azért már az első nyulat, mit lövünk, el fogja hozni. Kit ez mégis aggasztana, lőj jön előtte tengeri nyulat s hozassa azt el. Májusban már az erdőben vezetendő. Legjobb alkalom erre a róka-kotorékok revideálása és ásása. Az erdőben a vizsla nagyon röviden tartandó s ha szükséges, a hosszú pórázon kell vele kerestetni. A tacskót szabadon engedni természetesen nem szabad s legczélszerűbb, ha ezt egy segédmunkás pórázon vezeti, vagy ha az idomító egyedül van, a hátzsákban viszi. A rókaásás alkalmával igen jó alkalom kinálkozik az ebet a kártékonyra bátorrá tenni. Ha a kiásott fiatal rókák már nem egészen aprók, akkor a vizslát rájuk lehet uszítani s megfojtatni, miben a tacskó jó példával fog előtte járni; ha az öregrókát emeltük ki, akkor a fogóból nem szabad kiereszteni, hanem úgy fogatni meg a vizslával, mert így a vizslában kárt nem tehet. Az ugratás alkalmával nem jól lőtt rókára szintén ráuszíthatjuk s végre, ha lövés nélkül menekülne, akkor a tacskó ismét mint példaadó, a friss nyomon csaholva, hajtásra csábítja. Meleg, napos időben hozzászoktathatjuk a vizhez, ha ezt már saját ösztönéből eddig meg nem szokta vala. Erre a czélra nedves rétet vagy nagyon sekély és lassankint mélyülő tavat választunk. Igen megkönnyíti a munkát egy idősebb vizsla jelenléte, melyik szeret a vízbe menni, vagy ha maga az idomító is bemegy a vizbe. A kedvvel elhozó vizsla, ha kezdetben, nem mély vizbe pl. egy darabka fát dobunk, rendesen azonnal utána fog menni; minden esetre uszó tárgyat kell a vizbe dobni s ha ez puha, pl. ócska keztyü vagy sapka annál jobb, mert a vizsla a vízben erősebben szokott szorítani, mint a szárazon, tehát a puha tárgyat mégis gyengébben fogja meg, mint a fát stb. Oly vizet, melyben esetleg fiatal réczék lehetnek, nem szabad gyakorlótérül választani, úgyszintén még nem kész ebbel oly helyen vadászni, hol még nem röpülő réczék lehetnek, nem tanácsos, mert a fiatal réczék utáni hajszolással mindent elronthatunk, mit eddig tanítottunk. De igen czélszerű,
