Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.52 A vizsla Mihelyt a fiatal eb a különböző kitömött bőröket jól elhozza, vad üregi nyulat, sőt frissen lőtt verebet is hozatunk el vele, hogy az ilyen apró dolgon megtanulja kíméletesen elhozni s azt is, hogy nem szabad szorítani. A szobaidomítás legfőbb feladatainak egyike, a fiatal ebet a lövéshez szoktatni. A lövéshez való szoktatás ugyan, csakis a szabadban és a növendéknek 9 —10 hónapos korában, ha már teljesen engedelmes, történhetik, de azért mégis a szobaidomítás keretébe tartozik, épen úgy mint a többi előző gyakorlatok, melyeket czélszerű és kivánatos a szabadban is begyakorolni, mert a vizslát nem a szoba, hanem a vadászat czéljaira neveljük. Az eljárás a következő: Kivezetjük a fiatal ebet a szabad mezőre; itt a segítő átveszi a vizslát a rövidre fogott, de könnyen legombolyitható pórázon tartja addig, míg az idomító körülbelül 25 lépésnyire távozva, fütytyel és nevén szólítva magához nem hívja. A vizsla a hívásra természetesen nekifekszik a póráznak, mit a segítő lassan mind hosszabbra és hosszabbra ereszt. Azon pillanatban, midőn a póráz már majdnem egészen le van gombolyítva, az idomító rákiált az ebre: »ülj le!« s ezt addig ismétli, míg a vizsla szót nem fogad; mi rendesen meg is történik, mert a vizslának sem kellemes a feszült póráz húzása és a korall nyomása. Most az idomító hozzá megy, megdicséri s addig folytatja a gyakorlatot, míg az eb az első szóra leül. Ily módon hamar megtanulja, kezdetben még ug}

ran laza pórázon, később már póráz nélkül is, szót fogadni. Természetesen ezen gyakorlatot úgy kell végezni, hogy az ebet különböző irányból hívjuk magunkhoz, tehát körben járunk a segéd és az eb körül. Ha egy pár napi gyakorlat után az eb egészen jól végzi feladatát, akkor a vezényszóval egyidejűleg a karemelést is megteszszük, s végre csakis az utóbbival jelezzük a leülést kivánó parancsot. Ez a gyakorlatban felette fontos, mert a rászólás, kiabálás a vadászaton zavarólag hat, tehát az ebet a jelekkel való vezetéshez kell szoktatni, sajnos, egy gyenge sípjelzés így sem kerülhető el. Ezen gyakorlatokat addig folytatjuk, míg a növendék teljes biztossággal végzi; ekkor a lövéssel hozzuk kapcsolatba, természetesen előbb az ebet a segéd pórázra veszi. Az ebet magunkhoz füttyentjük, midőn fele útján van: »ülj le!« parancsoljuk s ugyanekkor egy vaklövést is teszünk; rövid idő alatt a vizsla a lövésre épen úgy fog ülni, akár a vezényszóra. A gyakorlati vezetésnél vadászat alkalmával még van egy eset, midőn a vizslától megkivánjuk, hogy rögtön leüljön, t. i., ha vad kel fel előtte. A leültetésnek a hasaltatás fölött az az előnye, hogy így az eb az elszálló, vagy épen lelőtt vadat látja, mi a hasalás alkalmával nem mindig történik. Megjegyzendő, hogy kint a szabadban addig nem szabad a vizsla jelenlétében lőni, míg ezt a fegyverhez és a lövéshez elő nem készítettük. Először a szobaidomítás alkalmával veszszük a puskát magunkhoz s az eb jelenlétében különböző fegyverfogásokat végzünk, végre gyutacscsal lövünk; ezt a szabadban folytatjuk s ha lassankint fokozva port is teszünk a fegyverbe, észrevétlenül megszokja a fegyvert ós a lövést. Igen előnyös a fiatal ebeket már kezdetben a zajhoz-zörejhez, pl. etetés alkalmával, hozzászoktatni. E czélból a