Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

Az erdei szalonka

A vadászat 573 Egy izben nyolcz beszálló szalonka közül ötöt sikerült aggatóra fűznöm s ezek közül kettőt olyant, melyek mellől társukat ellőttem, anélkül hogy ezt észrevették volna. És ez az eset nem oly ritka, hogy a véletlennek lehetne tulajdonítani; én magam ezt legalább tíz, tizenkét esetben észleltem s ebből kifolyólag, ha a víz körül több szalonka röpködött, mindig akkor lőttem, ha már beszállottak és férgészni kezdettek. Ezen felfedezésre a következő eset vezetett: körülbelül 15 éves koromban, midőn még a les ezen neme nagy vonzerőt gyakorolt reám, mert mint kezdő puskást ez kecsegtetett a legtöbb eredménynyel, egy este, tőlem mintegy 20 lépésnyire, egy szalonka szállott be. Azt a szabályt szem előtt tartva, hogy addig, míg a szalonka a beszállás után egy pár pillanatig neszel, nem szabad mocczanni, csak akkor kaptam arczomhoz a puskát és nyomtam meg a ravaszt, midőn a szalonka megindult. A meglehetősen rozoga állapotban levő, egycsövű puska — jobbat még akkor nem adtak a kezembe — azonban csütörtököt mondott s már-már a rossz szerszám fölötti bosszúságomnak hangot adtam, midőn észrevettem, hogy a szalonkám egészen gondtalanul folytatja a férgészést. Anélkül, hogy a fegyvert az arczomtól elvettem volna, a kakast felhúztam s a ravaszt másodszor is megnyomtam, de az eredmény ugyanaz volt mint előbb. A szalonka a harmadik csettenésre sem mozdult és csak akkor repült el, midőn boszuságomban a helyemről felállottam. Ebből világos lett előttem, hogy azok a szalonkák, melyekre előbb lőttem s melyekről azt hittem, hogy találtam is, midőn feléjük közeledtem, hogy felvegyem, miért repültek el. Midőn később már kétcsövű fegyverrel mehettem lesre, okulva ezen tapasztalatokon, mindig azon voltam, hogy ha két szalonka szállott be egyr idejűleg, azokat midőn elkezdtek férgészni, mindig egymásután lőjjem le. Es ez csakugyan elég gyakran sikerült is. Az előtt, ki a szalonkának jó látó- és finom hallási képességét ismeri, majdnem hihetetlennek látszik, hogy a közelében eső lövést nemcsak nem hallja meg, hanem az est homályban még a lövés tüzét és füstjét sem veszi észre. így történt meg velem akárhányszor, hogy ha ezt valami társaságban elbeszéltem, az idősebb, a vadászatban megőszült urak gúnyosan mosolyogva, a beszélgetést megszakították, miből tisztán megérthettem, hogy elbeszélésemet mesének tartották. Még a nagyon tapasztalt s kitűnő gyakorlati vadász hírében álló néhai B. főerdósz is füllentésnek tartotta elbeszélésemet. Szivesen megbocsátom tamáskodását, hisz a legtapasztaltabb vadász sem tapasztalhat maga mindent! De ha ezen észleletet akkor tették volna, mikor még a futóós repülő vad lövésében nem voltak az emberek kellőleg jártasok, tehát főképen a lesre voltak utalva, kétségtelen, hogy jóval több szalonkát lettek volna képesek lőni. Atyám, ki maga is száz és száz szalonkát lőtt a dagonyáknál és tudta rólam, hogy nem vagyok Münchhausen, nem hitt adataim valódiságában s mindig azt hangsúlyozta, hogy felakarom ültetni. Megnyugtatásomra azonban,